Lakatos, VilmosBíró, Zsófia2022-04-222022-04-222022-04-22http://hdl.handle.net/2437/331267Szakdolgozatom témájául a tanulmányaimnak és érdeklődési körömnek megfelelően egy konkrét cég vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének elemzését választottam. Választásom azért erre a témára esett, mert úgy vélem, hogy a dolgozat elkészítése során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amit később kamatoztatni tudok. A szakdolgozatom megírásának célja, hogy a bemutatni kívánt cég példáján keresztül tanulmányozzam a pénzügyi kimutatások elemzését, összeállítását. Ezek mintájára megtudhatjuk, hogy az adott vállalkozásnak milyen a gazdasági helyzete. A választott cég, amelyet az éves beszámolói alapján elemeztem a BioAqua Pro Kft., a választásom oka abban testesül meg, hogy ez a cég a környezetvédelemmel foglalkozik, ami fontos számomra. Illetve manapság egyre nagyobb reflektorfényt kap a világ összes pontján a környezetvédelem, így egyre nagyobb szükség van erre az ágazatra a gazdaság számára. Egyetemi tanulmányaim során több tárgy keretein belül is megismerkedhettem a vállalkozások vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének elemzési módszereivel. Ezekre az ismereteimre, illetve a szakirodalmakra támaszkodva végeztem el a választott cég elemzését.51 oldalhugazdasági elemzésvagyoni helyzetpénzügyi helyzetjövedelmi helyzetA BioAqua Pro Kft. elemzése vagyoni, pénzügyi és jövedelmezőségi helyzete alapjánDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány