Szemesi, SándorZempléni, Zsuzsa2009-01-282009-01-2820092009-01-28http://hdl.handle.net/2437/78346A dolgozatom témájául a diszkrimináció tilalmának alapelvét választottam. Arra keresem a választ, hogy milyen eredményekkel érvényesül a nemzetközi jogban, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában. A fejtegetéseimet az emberi jogok történeti fejlődésének leírásával, a diszkrimináció valamint annak tilalmának definiálásával kezdtem. Kitértem az elv Európán kívüli, megvalósulására az Egyesült Államok joggyakorlatának tükrében. A magyar szabályozást pedig az Alkotmányon, és az Alkotmánybíróság munkásságán keresztül mutattam be. A dolgozatom gerincét az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga alkotja. Az egyes cikkelyeket rendszerbe foglalva vettem sorra a diszkrimináció tilalmának megvalósulási formáit. Ennek megfelelően írok az élethez -, emberi méltósághoz való jog, az eljárásjogi cikkek, a magán- és családi élethez való jog, szabad vallásgyakorláshoz- , véleménynyilvánításhoz-, a gyülekezéshez való jog illetve a tulajdonhoz való jog diszkrimináció tilalmához kapcsolódásáról. Szerettem volna hangsúlyt fektetni a kisebbségek kérdésére is a fő témám tükrében, valamint legújabb jogalkotói eredményekre rávilágítani a 12. kiegészítő jegyzőkönyv bemutatásával.62huEmberi Jogok Európai Bíróságaemberi jogokdiszkriminációkisebbségA diszkrimináció tilalma a nemzetközi jogban, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában-