Bulyáki, Tünde2024-07-222024-07-222023-07-06Párbeszéd: Szociális munka folyóirat, Évf. 10 szám 1 (2023) ,https://hdl.handle.net/2437/376503Persons living with mental disorders and homelessness belong to a particularly vulnerable client group. The stigma associated with mental illness reinforces the stigmatization of homelessness. If someone receives a psychiatric diagnosis, society treats it as a label and categorizes the person. Fear of being labeled undermines the motivation of people with mental disorders to seek help. A good example of this is the case of people living in homelessness and with mental disorders, who do not want to take on another stigma in addition to the stigma of homelessness and therefore do not use help or services in connection with their mental problems. Another difficulty is the problem of accessibility to services. The F3 report on the 2020 homeless data collection "After the criminal law - before the pandemic" Péter Győri's summary work Becoming homeless - services - perspectives shows that 29% of the respondents were receiving psychiatric treatment. The misconception that "homeless people are mentally ill, psychiatric patients" can be found in the work of Péter Győri (Győri, 2020). At the same time, we know that not all people with mental disorders appear in the care system, so there may be more than 29% of people who are affected by the problem. The Budapest Methodological Social Center and Institutions (BMSZKI) has developed a complex rehabilitation service for people living in homelessness and with mental disorders in cooperation with the Awakenings Foundation. The purpose of this paper is to present this practice.A mentális zavarral, hajléktalanságban élő személyek különösen sérülékeny klienscsoportba tartoznak. A mentális zavarhoz kapcsolódó stigma erősíti a hajléktalanságból adódó stigmatizációt. Ha valaki pszichiátriai diagnózist kap, azt a társadalom címkeként kezeli, bekategorizálja az illetőt. A címkézéstől való félelem aláássa a mentális zavarral élő személyek motivációját a segítségkérés tekintetében. Jól példázza ezt a hajléktalanságban, mentális zavarral élő emberek esete, akik a hajléktalanság stigmáján túl nem szeretnének újabb stigmát magukra venni és ezért a mentális problémájuk kapcsán nem vesznek igénybe segítséget, szolgáltatást. További nehézségként említhető a szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőség problémája. A Február Harmadika Munkacsoport jelentés a 2020 évi hajléktalan adatfelvételről – „Büntető törvény után – világjárvány előtt. Hajléktalanná válás- szolgáltatások-perspektívák” - című Győri Péter összefoglaló munkájában látható, hogy a megkérdezettek 29 % volt pszichiátriai kezelésen. Az tévhit, hogy a „hajléktalanok elmebetegek, pszichiátriai betegek” olvashatjuk Győri Péter munkájában (Győri, 2020). Ugyanakkor tudjuk, hogy nem minden mentális zavarral élő személy jelenik meg az ellátórendszerben, így 29 %-nál több személy lehet, aki érintett a problémával. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), az Ébredések Alapítvánnyal együttműködve, komplex rehabilitációs szolgáltatást fejlesztett a hajléktalanságban, mentális zavarral élő személyek számára. Jelen írás célja ezen gyakorlat bemutatása.application/pdfmentális zavarhajléktalanságközösségi pszichiátriai ellátásegyüttműködésmental disorderhomelessnesscommunity psychiatric carecooperationfolyóiratcikkOpen AccessPárbeszéd: Szociális munka folyóirathttps://doi.org/10.29376/parbeszed.2023.10/1/7Párbeszéd: Szociális munka folyóirat110Párbeszéd2416-0474