Chrappán, MagdolnaAlmási, László2016-06-012016-06-012016-06-01http://hdl.handle.net/2437/228276Szakdolgozatomban egy választható, közismereti érettségi tantárgy, a katonai alapismeretek bevezetésével kapcsolatos feladatokat, vezetői döntéseket, vezetői magatartást vizsgálom. Témám aktualitását egyrészt a Nat-ban kiemelt nevelési-oktatási célként megjelenő honvédelmi nevelés fontossága, másrészt a tantárgy – az elmúlt 11 évben megmutatkozó – egyre emelkedő népszerűsége adja. Munkám első részében a tantárgy történetét, a honvédelmi nevelés jelentőségét fejtem ki. A második részben a tantervi implementációval és a katonai alapismeretek tantárgy bevezetésével kapcsolatos szakirodalmat, valamint a hatályos jogi szabályozást tekintem át. Dolgozatom harmadik részében saját kvalitatív kutatásomat mutatom be, amelyet az Észak-alföldi régió katonai alapismereteket tanító iskoláiban végeztem el. Kevert (félig strukturált) interjú módszerrel dolgoztam, a régió érintett iskoláinak 10/12-ed részét értem el. A beszélgetéseket 9 esetben vezetővel, 2 esetben szaktanárral, 1 alkalommal az iskola korábbi – a tantárgy bevezetésekor dolgozó – igazgatójával rögzítettem. A kutatás során a katonai alapismeretek, mint választható tantárgy bevezetésével kapcsolatos intézményi, vezetői tevékenységet vizsgáltam: mi a célja a választható tantárgy bevezetésével az iskolának; milyen lépések előzik meg, és hogyan történik a bevezetés, végül a bevezetést követően mi alapján ítélik meg a tantárgy hasznosságát, szükségességét. Azt tapasztaltam, hogy az iskolák mindegyike a szolgáltató intézmény koncepcióját szem előtt tartva, a külső és/vagy a belső környezet igényének, elvárásának megfelelve döntött a tantárgy bevezetése mellett. A bevezetés lépései minden iskolában az általam elképzelt elvi sémával megegyeztek. Kutatásom során sikerült választ kapnom kérdéseimre, így a gyakorlati példákon keresztül is tapasztalatot szerezhettem arról, hogy milyen feladatok jelentkeznek egy tantárgy, tantárgyi program (orientáció) bevezetése során.43huNevezd meg! - Ne add el! 2.5 MagyarországNevezd meg! - Ne add el! 2.5 Magyarországkatonai alapismeretekhonvédelmi nevelésválasztható tantárgy bevezetésetantervi implementációiskolamarketingA katonai alapismeretek, mint választható tantárgy bevezetése a civil középiskolákbanDEENK Témalista::Neveléstudomány