Molnár, BalázsHornyák, Kitti2018-04-132018-04-132018-04-13http://hdl.handle.net/2437/249500Óvodapedagógus hallgatóként fontosnak tartom a hátrányos helyzetről való tájékozottságot, hiszen az óvodai nevelés egyik fő célja, hogy csökkentse a gyermekek hátrányait. A pedagógusoknak ismerniük kell a csoportjukba járó gyermekek családi hátterét, szociális helyzetét, a szülők nevelési stílusát, mivel csak ebben az esetben tud az óvoda velük hatékonyan kooperálni. Akadnak szülők, akik ki szeretnének törni a rossz szocioökonómiai közegből, azonban az alacsony iskolázottság következtében nem tudnak olyan munkahelyen elhelyezkedni, ami által biztosítani tudnák gyermekük számára a jobb megélhetést, lakáskörülményeik javítását. Az ilyen helyzetben nevelkedő egyéneknek nagy hátrányt kell leküzdeniük, ami gyakran alig, vagy nem is valósul meg. A dolgozatomat 2 fő részre tagoltam. Első részében bemutatom, hogy melyek azok a képességek, amelyek hatással vannak a gyermekek kognitív (értelmi) fejlettségére. Kitérek a hátrányos helyzet törvényi szabályozására, ismertetésére, ehhez kapcsolódóan az inkluzió kérdéskörére, és végül, de nem utolsó sorban az iskolaérettségre. A második részben a vizsgálataim és azok elemzése kerül bemutatásra. A gyermekek képességeinek fejlettségéről ad tájékoztatást a RÖVID DIFER, úgy, mint az írásmozgás-koordinációról, relációszókincsükről, elemi számolási készségeikről. A teszt eredményeit a gyermekek szociális hátterével vetem össze.48huhátrányos helyzetkognitív fejlődésDIFERA hátrányos helyzet hatása a Nagyhalászi Református Óvodába járó gyermekek kognitív fejlődéséreDEENK Témalista::Neveléstudomány