Barta, AttilaAntal, Szilvia2019-01-222019-01-222019http://hdl.handle.net/2437/263124Szakdolgozatom témája a tényállástisztázás jelentőségének vizsgálata. A tényállás megállapítására két lehetséges mód van, az egyik a rendelkezésre álló adatok alapján történhet, a másik módja bizonyítási eljárás lefolytatásával valósulhat meg. Dolgozatom ez utóbbi elemzésére terjed ki. Célom, feltárni a közigazgatási hatósági eljárás során alkalmazott bizonyítás garanciális elemeinek szerepét, valamint be kívánom mutatni a korábbi szabályozáshoz viszonyított változását. A garanciális jellegű elemek – mint amilyen például a jogorvoslat vagy az ügyféli jogok – által a közigazgatási hatósági eljárás kiszámíthatóbbá válik. Az előbb felvázolt kérdéskörön belül az ügyfél nyilatkozatával foglalkozom részletesebben. A munkában megjelölt kérdések gyakorlati kapcsolódását több helyen is, konkrét példákon keresztül kívánom ismertetni. Kutatási hipotézisem az, hogy az Ákr. kapcsolódó intézményei bizonyos pontokon még korrekcióra szorulnak. Konkrét példaként az ügyfél nyilatkozatáról szóló rendelkezést emelem ki. Álláspontom szerint az Ákr. 64. § (1) bekezdésének kiegészítésére, valamint egy ún. nyilatkozati vélelem rögzítésére lenne szükség. Kutatásom alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény kodifikációja a korábbi szabályozástól eltérően egyszerűbb, általánosabb és egységesebb megoldások kidolgozására irányult. Ez a tényállás tisztázása és a bizonyítási szabályok vonatkozásában is tetten érhető. A hatósági eljárás könnyebb elintézését jelenleg számos intézmény támogatja. Mindezen egyértelmű előnyök ellenére is maradtak ugyanakkor nyitott kérdések. Dolgozatomban több dogmatikai hiányosságra is rámutattam, amelyek kapcsán indokolt volna definíciók megalkotása. Összességében megállapítható, hogy az Ákr. kodifikációja során a jogalkotó a rendszerváltás óta eltelt közigazgatási gyakorlatot felhasználta és az új kódexbe beépítette, azonban meglátásom szerint, az általam említett módosítások még jobban segítenék a gyakorlati élethez való alkalmazkodást.47huközigazgatási hatósági eljárásalapelvekbizonyításgaranciális elemtényállás tisztázásadatténybizonyítási tehervélelemA bizonyítási eljárás garanciális elemeinek változása az Ákr.-benThe Alteration of Guarantees for Taking of Evidence in the Code of General Administrative ProcedureDEENK Témalista::Jogtudomány::Közigazgatási jog