Nagy, Zita ÉvaNagyné Csengeri, Tímea Krisztina2016-05-032016-05-032015-11-20http://hdl.handle.net/2437/226208Szakdolgozatomban a sérült gyermeket nevelő családokon belül, az ép testvér szemszögéből vizsgálom milyen hatással vannak a családtagok egymásra, főként az egészséges testvérre. Hipotézisem, hogy a fogyatékos gyermekeket nevelő családok mintája, szereposztása, attitűdje az egészséges testvérek nagyobb részét, segítő hivatás felé orientálja. Hipotézisem alátámasztásához, mikro csoporton belül készítek mélyinterjúkat, felnőtt egészséges testvérekkel. A kutatásomat 4 életszakaszra bontottam, és az interjúimat is eszerint építettem fel. Az első szakasz, azzal foglalkozik, milyen hatást generált a családokban a sérült gyermek bekerülése. Ennek a résznek a bemutatását, testvérek száma szerint, azon belül születési sorrend szerint osztályoztam. Így több szempontból is megismerhettem, hogyan élik meg az ép testvérek és családjuk, ha sérült gyermek kerül a családba. A második életszakasz, az együttélés időszaka, melyben arra voltam kíváncsi, milyen kompromisszumokat kellett a családtagoknak kötni, a fogyatékos gyermek érdekeit nézve, milyen hátrányok érhették az ép testvéreket. A harmadik szakaszban vizsgálom az ép testvérek jelenlegi élethelyzetét, mint pl. pályaválasztás. Ezenkívül ebben a részben kaphatok választ hipotézisemre is. A negyedik szakasz a megtervezett jövő dilemmáit tartalmazza, mind a szülők, mind az ép testvérekre vonatkozóan.37hufogyatékos testvérdilemmákcsaládi szerepegészséges testvérA sérült gyermek hatása egészséges testvéréreDEENK Témalista::Társadalomtudományok