Szilágyi, RóbertNémeth, György2016-10-282016-10-282016-10-27http://hdl.handle.net/2437/231430Szakdolgozatom témájaként Hajdúdorog településportálját fogom elemezni, illetve azt, hogy miként valósul meg az elektronikus közigazgatás lakóhelyemen. A témaválasztásban természetesen szerepet játszott az a tény, hogy kötelező szakmai gyakorlatomat a Hajdúdorogi Polgármesteri Hivatalban töltöttem, ahol, mint „belső ember” ismertem meg a Hivatal munkáját, az ügyintézés folyamatát és a használt programokat. Bemutatom az elektronikus közigazgatást, az ideális elektronikus önkormányzattal kapcsolatos elvárásokat, a települési portálokkal szemben támasztott követelményeket. Írok a napjainkban gyakran hallott Nemzeti Egységes Kártyarendszerről, E-kártyáról. A települési portál elemzése mellett a Hivatal jegyzőjével és az ott dolgozó ügyintézőkkel mélyinterjút készítettem annak érdekében, hogy mélyebben megismerjem Hajdúdorog elektronikus közigazgatását, a dolgozók véleményét ezzel kapcsolatban. Ismertetem röviden a Hivatalban használt WebIktat.2008 tanúsított iratkezelő rendszert, a szakmai gyakorlat során szerzett tapasztalatokat, véleményt az alkalmazás használatát illetően. Végül javaslatokat teszek a város honlapjának fejlesztésével kapcsolatban, amellyel színvonalasabbá és a lakosság számára információdúsabbá lehetne tenni az oldalt.53huNevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarországe-közigazgatásHajdúdorogportalógiaNemzeti Egységes KártyarendszerE-kártyaHajdúdorog e-közigazgatási szolgáltatásainak vizsgálataAnalysis of Hajdúdorog e-government servicesDEENK Témalista::Informatika