Szántó, AntóniaTóth, Brigitta2024-10-282024-10-282024-10-17https://hdl.handle.net/2437/381476Szakdolgozatomban arra keresem a választ, hogy az internethasználat széleskörű elterjedése mennyiben jelentett változást a kutatásomban vizsgált, Debreceni Egyetem Klinikai Központ Autoimmun Sjögren Szakrendelésen megjelent Sjögren-szindrómás betegek kórlefolyására nézve. A vizsgálatban szereplő betegeket két csoportra bontottuk az alapján, hogy a Sjögren-szindróma diagnózisa 2005 előtt vagy után született. Hipotézisünk szerint a 2005. utáni növekvő internetelérhetőség okozta magasabb betegedukációs szint ösztönözhette a Sjögren szindrómára jellemző tüneteket észlelő betegeket a korábbi megjelenésre az egészségügyi szférában, ezzel a vártnál korábbi diagnózist eredményezve. Ugyan kutatásunk a várthoz képest ellenkező eredményt hozott, mégis érdekes információkat hordoz, a Sjögren-szindróma bemutatásán túl említést téve a következő témakörökről: interneten keringő kétes információtartalmak, öngyógyítás, labormedicina fejlődése, monitor-conjunctivitis, hydroxychloroquine elterjedése.36huSjögren-szindrómainternethasználatbetegedukációAz internet forradalma a betegek kezében – Sjögren-szindróma 2.0?The revolution of the internet at the service of patients – Sjögren's syndrome 2.0OrvostudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.