Nádasné Rab, Henriett EnikőMonostori , Anita2024-07-232024-07-232024-05-30https://hdl.handle.net/2437/376689A munkahelyi konfliktusok észlelésében a munkavállalóknak és a munkáltatóknak is komoly szerepe van, viszont a vállalati szintű konfliktuskezelés, a megfelelő munkahelyi környezet biztosítása, az úgynevezett pszichoszociális kockázatok esélyének a csökkentése, elsősorban a munkáltató felelőssége és kötelezettsége. Az vezető az adott szervezet kulcsfontosságú szereplője, ugyanis elsősorban rajta múlik, hogy a konfliktusok megfelelő kezelése pozitív vagy negatív irányba mozdítja el a munkavállalók érdekeit, elköteleződését, illetve a vállalat sikerességét és eredményességét. A munkahelyi konfliktusok elkerülésének, feloldásának egyik leghatékonyabb eszköze, természetesen a vezető/munkáltató identitása mellett, a megfelelő kommunikáció, a kiegyensúlyozott párbeszéd a szervezet tagjai között. A HR és a mediáció relációjában meglehetősen vékony a jég, ugyanis a HR feladata a konfliktus kezelése, megoldása, egyfajta partnerségi kapcsolat kialakítása a munkavállalók és a munkáltató- munkavállalók között. A munkaszervezeti konfliktusmenedzsment működtetése a HR feladata, melyben arra kell törekedni, hogy a vezető/munkáltató egy olyan munkavállalói értéket teremtsen, amelyben a munkavállaló jól fogja érezni magát a munkahelyén. Ennek eszközei a kommunikáció, az együttműködés fejlesztése és a csapatszellem erősítése.47hualternatív vitarendezés, mediáció, munkahelyi konfliktus,vezetői attitűd,fluktuációA munkaügyi kapcsolatok alternatív vitarendezése a vezető személyiségének tükrébenJogtudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.