Csapóné Riskó, TündeZádori, Barna2017-05-042017-05-042017-04-28http://hdl.handle.net/2437/239210Szakdolgozatomban szűkebb értelemben a fiatalokra (18-30 éves korosztályra) vonatkozó táplálkozási szokásokat vizsgáltam az egészségtudatosság perspektívájából. Fő mozgatórugóját képezte, hogy kiderítsük, a magyar fiatalok számára mennyire mérvadó az egészségtudatosság, olyan tényezők figyelembevételével, mint az árérzékenység, kényelem, valamint oktatás-nevelés. Vizsgálódásom kiterjedt a vérképes- és géntérképes vizsgálatokra is, az élelmiszerfogyasztási- és vásárlási magatartásra vonatkozó fontosabb modellekre, illetve a fiatalokhoz kötődően az Y és Z generáció bemutatására. Primer kutatásom részét képezte az általam szerkesztett kérdőív, amely 22 nem demográfiai jellegű kérdésből állt. A kérdőívemben a táplálkozási problémákra is hangsúlyt fektettem, a kiértékelésből kapott eredményből objektív következtetéseket vontam le, majd megoldási javaslatokat tettem, amelyeket szekunder kutatásokkal is alátámasztottam. A dolgozatban felvetett hipotézisek az egészségtudatosság fontosságáról és az újdonságok kipróbálásáról szólnak, amelyek cáfolásra, illetve elfogadásra kerültek.66hutáplálkozásélelmiszer-fogyasztásegészségtudatosságEgészségtudatos táplálkozási szokások a 18-30 éves fiatalok körébenHealth-conscious eating habits among youth aged 18-30DEENK Témalista::Közgazdaságtudomány