Csorba, AnettTóth, Katalin2025-06-192025-06-192025https://hdl.handle.net/2437/393432A holokauszt a német történelem tragikus mélypontja, amely belevésődött a kollektív emlékezetbe. A német rezsim 1933 és 1945 között szisztematikusan üldözte a zsidókat, mely során körülbelül 6 millió ember vesztette életét, és azok, akik túlélték ezt az időszakot, súlyos traumát szenvedtek. A dolgozatom fő témája tehát a holokauszt, mint a német társadalom történelmi traumája, mely alapján vizsgálom az egyéni és kollektív emlékezet szerepét a holokauszttal kapcsolatban, illetve a traumát és traumafeldolgozást. Ezeket a témaköröket pedig nagyon jól bemutatja a „Porrá zúzott álmok” (2003) című film, melyet a második fejezetben részletesen elemzek. Ebben az elemzésben a cselekményen és a főszereplőn kívül kitérek még arra is, hogy hogyan ábrázolják a filmben a traumát, az egyéni és a kollektív emlékezetet. A dolgozatom harmadik fejezetében pedig a német migrációs politika alakulását vizsgálom, illetve megpróbálom a holokausztot és a német migrációs politikát összekötni, illetve a kérdést megválaszolni: vajon befolyásolhatta-e a német migrációspolitika alakulását a holokauszt és a náci diktatúra traumája?30deMigrationspolitikHolocaustTraumaindividuelles Gedächtniskollektives GedächtnisHolocaust und Migrationspolitik in Deutschland nach 1945Holokauszt és migrációspolitika Németországban 1945 utánTörténelemtudományTársadalomtudományokHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.