Novák, Tibor JózsefTóth, Péter2012-11-142012-11-1420122012-11-14http://hdl.handle.net/2437/150149A dolgozatomban szereplő terület a Bükk hegységben, Bükkszentkereszt mellett található hegyi rét. A Lófő - tisztás kiterjedésének vizsgálatát az Első, Második és Harmadik katonai felmérés ide vonatkozó térképszelvényei és néhány másik korabeli térkép alapján végeztem. A Lófő – tisztás egykori erdőirtások nyomán alakult ki másodlagos gyepként. A dolgozat másik részében, a botanikai felmérés során vizsgáltam a területen található flórát: nagyméretű, úgynevezett hagyásfákat, cserjéket, valamint lágyszárú növényeket. Növényfaj listát készítettem az általam feljegyzett növényekből, akár fás vagy lágyszárú, akár védett vagy gyomnövényről legyen szó. A vizsgálatok alapján elmondható, hogy a Lófő emberi tevékenység nélkül mai formájában egyáltalán nem létezne. Ma azonban szervesen hozzátartozik a Bükk tájképéhez, fajkészletük által annak biológiai sokféleségét növeli, így mindenképpen megőrzendő.46huLófőhegyi rétbotanikatájtörténetBükkszentkeresztA Lófő - tisztás tájtörténete, botanikai vizsgálataDEENK Témalista::Környezettudományok