Balogh, JuditVarga, Petra2009-02-262009-02-2620092009-02-26http://hdl.handle.net/2437/78947A szakdolgozatom az Országgyűlés bemutatásával kezdődik, részletezem a működését, tisztségviselőit, ülésszakait és üléseit, ellenőrző szerveit, feladatait. Azután elmagyarázom a Köztársasági elnök szerepét, fontosságát a Magyar Köztársaságban. Kezdve az elnök helyével az államszervezetben, jogállásának alkotmányjogi szabályozásával, jogállásával, feladat-és hatáskörével, az elnök választással és végül az elnöki megbízatás megszűnésével és felelősségre vonásával. Itt összekapcsolom az Országgyűlést és a Köztársasági elnököt, a viszonyukról beszélek. Felsorolom a Harmadik Magyar Köztársaság elnökeit és így kerül bemutatásra Mádl Ferenc életrajza, közjogi tevékenysége, belföldi közszereplése, külügyi és diplomáciai tevékenysége és, hogy mennyi mindent megtett az országunkért. Végül Mádl munkásságának, elnöki ciklusának, lelkiismeretességének jelentőségét és miért nem lett 2005-2010 köztársasági elnöke interjú részletekkel akartam foganatosítani a dolgozatom zárásaként.59huOrszággyűlésköztársasági elnökMádl FerencA hatalmi ágak viszonya: a köztársasági elnök és az országgyűlés Mádl Ferenc elnöki ciklusában-