Gyurkó, Brigitta2020-02-092020-02-0920172559-9941http://hdl.handle.net/2437/280637Tanulmányomban a Gyulai Királyi Törvényszék büntetőjogi gyakorlatának statisztikai elemzését végzem. A kutatásom alapját a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának 1900-tól 1930-ig terjedő időszakát magába foglaló ítéletek képezik, összesen 6 doboznyi iratanyag. Először egy rövid kitekintést teszek az előzményekről, a bűnözésről általában, majd néhány szó erejéig a válság követezményeiről szólók, hiszen a gazdasági világválság nagyban hozzájárult a bűnözés és a bűncselekmények számához és típusához. Ezt követően a királyi törvényszékekkel foglalkozom általában, mivel az ítéletek amelyeket feldolgoztam törvényszéki határskörből kerültek ki. Végezetül tanulmányom legnagyobb részét a jogesetek elemzése képezi. Abból kiindulva, hogy az általam meghatározott korszak társadalmi problémáinak következményeként a lopások vannak a legnagyobb számban, így egy nagyobb hangvételű szerepet kapot. A lopások után ismertetem a magzatelhajtás és az emberölés tényállását, amelyeket szintén konkrét levéltári példákkal teszek megfoghatóvá. A tanulmányt az erőszakos nemi közösülés bűncselekményével zárom.hutörvényszék, válság, büntetőjogA Gyulai Királyi Törvényszék büntetőjogi gyakorlatának statisz-tikai elemzése 1900-tól 1930-igarticle10.30716/RSZ/2017/1/9Régiókutatás Szemle12017