Boros, Szilvia2007-11-202007-11-2020072007-11-20http://hdl.handle.net/2437/2966A dolgozatomban -a címből következően- alapvetően a közös pontokra próbáltam rávilágítani . Én alapvetően azt szűrtem le az ide vonatkozó irodalmak elolvasása után, hogy a gyökerek a közös történeti fejlődésben keresendőek. A történeti fejlődést ezért is részleteztem hosszasan, mert nézetem szerint ezen alapok nélkül nem lehet semmilyen helytálló következtetést levonni. A különböző korok különböző elhatárolást tettek .A mi ma hatályos szabálysértési kódexünk a jogterület kettősségét fogadja el. Ezek után tértem rá az eljárásjogi kérdésekre.Ennek az alapja az volt, hogy a szabálysértés egyszerre tartalmaz államigazgatási, büntetőjogi és büntető eljárásjogi elemeket.Ennek tárgyalás során tértem ki az alapelvek érvényesülésére amely egyfajta alkotmányos keretet ad az eljárásnak.Emellett fontosnak tartottam a büntetőjogi kategóriák fogalmának magyarázatát is hiszen az eljárásban ugyanúgy érényesülnek ahogyan ezt már büntetőjogi tanulmányaink során meismertük. Mindezek után pedig gyakorlati példákat vettem elemzés alá megmutatva a gyakorlati megvalósítás miben létét . Amely során nem mehetünk el egyes hiányosságok mellett amelyek már egyes szerzők szerint a szabálysértési kódex keletkezésekor már jelen voltak. A végén pedig arra megállapításra juttottam , hogy a szabálysértés és a bűncselekmény között nem minőségi hanem mennyiségi megkülönböztetést lehet(kell) tenni. Emellett pedig hangsúlyt kell kapnia mert százezres populációt és több milliárd forintott mozgat meg.tehát nem elhanyagolható területről van szó.61346984 bytesapplication/pdfhuszabálysértési jogbüntetőjogkapcsolódási pontokA szabálysértési jog és a büntetőjog kapcsolódási pontjaiDEENK Témalista::Jogtudomány