Debreczeni, AttilaBéres, Norbert2021-09-242021-09-242021http://hdl.handle.net/2437/321975Béres Norbert - A klasszikus századforduló népszerű prózairodalma - Absztrakt Doktori értekezésem a klasszikus századforduló románkorpuszának leírására tesz kísérletet, a maga műfaji, narrato-poétikai mintázataival, eszmetörténeti vonatkozásaival, olvasástörténeti, társadalomtörténeti kontextusaival, a műfaj korai alakulástörténetéhez a népszerűség jelensége felől közelítve, amelyet egy pragmatikus átrendeződési folyamat szerint gondol el. Célkitűzéséhez a dolgozat egy komplex szempontrendszer, az irodalomszociológia, a történeti-poétika és a műfajtörténet keresztmetszetében elgondolt szemléleti távlat szerint közelít. Szerkezete az ideologikus-funkcionális-pragmatikus vezérfogalmak szerint rendeződik, akképpen, hogy az egyes szövegműveket az eszmei érdekeltségű, társadalmi világképet, nézetrendszert közvetítő ideologikus; az oktató-nevelő, pedagógiai rendeltetésű funkcionális; vagy a kiadást üzleti organizációként elgondoló, az eladhatóságot, az olvasóközönség közvetlen megszólítását célzó, a népszerű művek kiadásában anyagi hasznot remélő pragmatikus elv hívta életre. Hogy a románok népszerűségének mediális kontextusa, kiadási feltételrendszere is bemérhető legyen, elengedhetetlen képet alkotnunk a kortárs kiadói-kereskedelmi logika stratégiáiról, operacionalizálási kísérleteiről, a propagálási, népszerűsítési gyakorlatairól. Tekintve, hogy a korszakban eltérő karakterő, a népszerűséget célzó, egyszersmind a szövegművek létrehozását, variálódását, poétikai módosulásait, valamint az eszmei-ideológiai mintázatok integrálását egyaránt katalizáló stratégiák léptek működésbe, a regények narrato-poétikai szempontú elemzése inspiratív felismerésekhez vezet(het) az értekezés gondolatmenetére nézve. Artikulálható egy-egy konkrét szövegtípus alakulástörténete a korabeli magyar nyelvű prózairodalom közegében; feltárható, miként funkcionál narratívaszervező-elvként az erkölcsnemesítést, az identitásképződést, a hazafiúi nevelést mintázó ideologikum, hogyan közvetítik a diszkurzív elbeszélői szólamok, reflektív szereplői hangok az olvasóközönség kultiválását és mulatságát (utile et dulce) egyaránt szolgáló mondanivalót; belátható, miképpen influálta a poétikai szerkezet módosítását egyes románok esetében a társadalmi-kulturális kontextus. Előfeltevésem szerint az átrendeződés alakulástörténetként való értelmezésével elkerülhető a teleologikus célelvűség, hiszen a műfajtörténeti eseményeket, az irodalom mutábilitását nem fejlődésként szemléli, az alapvető jelentőségű folytonosságok mellett az „időszerűtlen”, anakronisztikus minőségű jelenségeket is figyelembe veszi. Az első nagyfejezet fő konzekvenciái szerint a korszak szerzői, fordítói a XVIII. századi szépprózai munkák tekintélyes részét általában valamiféle ideologikus (az erkölcsiséget, a didaxist, az identitást, a formálódó nemzeteszmét tárgyazó) célképzet szerint gondolták el (azonosulási lehetőségeket kínálva), a vonatkozó direktíva szerint lát(tat)va egy-egy szöveg értékét. A példák láthatóvá teszik, hogy a XVIII. utolsó harmadában (egy tematika vagy egy szövegtípus első magyarországi reprezentánsaként) még egy-egy kiemelkedő alkotás, egy-egy konkrét szöveg éri el az ismertség kimagasló fokát. Sikerük, évtizedeken át tartó népszerűségük rávilágít, hogy a román a század utolsó évtizedeitől, az olvasók fokozatos bevonásával figyelemre méltó potenciált jelent az olvasóközönség növelésében és nem utolsó sorban a magyarországi könyvkiadás és könyvkereskedelem felvirágoztatásában. Tudható, hogy a siker eltérő korszakok, kultúrák, nemzetek, társadalmi rétegek, egyének számára mást és mást jelenthet, anyagi hasznot, társadalmi elismerést, belső megelégedést egyaránt, voltaképp számos vonatkozásban megmutatkozhat – jelen munkák az utile et dulce elvének következetes megvalósításával a siker ideologikus mintázatát szemléltetik. A második nagyfejezet a funkcionalitás vezérfogalmát követve a didaktikai céltételezésű, az oktatásban való alkalmazásra, az ismeretközvetítésre, a komplex tudásátadásra törekvő románok vizsgálatát tűzi célul. Adódik a kérdés, hogy a pedagógiai célzatú szövegek miben mutatnak elmozdulást az ideologikus távlat szerint rendeződő alkotásokhoz képest, főként hogyha a különféle didaktikai elképzelések elméleti (ideologikus színezetű) alapvonásaira tekintünk. Megítélésem szerint a hipotetikusan elgondolt, ugyanakkor narrativizált mintázatokon, eszmei tartalmakon túl (persze azokból inspirálódva) konkrét, gyakorlatias (a mértékadó életvezetést propagáló) mondandót fogalmaznak meg, releváns ismeretkészletet közvetítenek az olvasóközönség felé, explicit módon, olykor expressis verbis. Mind a korszerű nevelési elvek hirdetésénél, mind az erkölcsi útmutatás terén adekvát a fikciós elbeszélésforma, hiszen a lecke a gyermek eleven olvasmányélményén keresztül realizálódik, legyen szó állambölcseleti prózáról vagy robinzonádról. A következő nagyfejezet irodalomszociológiai szemléletű és a kortárs románok kiadásának, népszerűsítésének gyakorlatait igyekszik felvázolni a szerialitás, a sorozatszerűség rendezőfogalmait is kontextusba vonva. A szerialitás mint irodalmi termelési mód egyféle biztosítási funkciót lát el, garancia lehet a „szövegáru” mint piaci termék szisztematizált létrehozására, propagálására és értékesítésére. Komplex, soktényezős, sokszereplős procedúra, mint a dolgozatban láthatóvá válik: szerzők, fordítók, szerkesztők, nyomdász-kiadók, könyvkereskedők, előfizetés-szedők, esetenként mecénások érdekegyesítő kooperációját feltételezi. Korszakunkban a hasonló szerveződéseknek köszönhetően jelentek meg a magyarországi prózairodalomban a népszerű nyugat-európai műfajok, szövegtípusok, amelyek széleskörű olvasói bázis, a fizetőképes kereslet kialakítására is alkalmat adtak, s néhányuk, módosult formában, a modern olvasóközönség befogadói igényeihez alkalmazkodva, napjainkig közkedvelt olvasmányok. A fejezetben az a konzekvencia kerül megfogalmazásra, hogy a korszak kiadói számára az olvasóközönség megközelítésében és megnyerésében a konkrét gyakorlati tevékenységek kerülnek domináns pozícióba, egyértelművé téve, hogy pusztán ideologikus toposzokat felvonultató szólamokkal már nem tehető sikeressé egy deklaráltan gazdasági szemlélet erőterében formálódó vállalkozás. A következő nagyfejezet ismét szövegelemzéseket foglal magába, a „gótikus irodalom”, illetve a münchhauseniádák korpuszából, a pragmatikus távlat szerint rendezve. Kiadóink viszonylag korán felismerték, hogy a szórakoztató irodalom létező, reális társadalmi szükségletet elégít ki, ehhez formálták a szövegek kiadásának procedúráját. Mivel a siker a konzisztens kiadói stratégiák, s a megvalósult eredmények összefüggésében a korábbitól eltérő aspektusban tárul fel, az elasztikus, gyakorlatilag behatárolhatatlan jelenséget a dolgozat vonatkozó fejezetében a romántextúrát kialakító láthatatlan ismétlődéselv kérdésköréből igyekeztem megközelíteni. Kiadói tekintetben az ismétlődéselv a reprodukciós gyakorlatban, az operacionalizált előállítás, értékesítés feltételeit biztosító minták kiválasztásában, standardizálásában és alkalmazásában nyilvánult meg – mindaddig, amíg rentábilisnak minősülnek. Tudható, hogy a népszerű, populáris irodalomban szigorú konvenciók, szabályszerűségek uralkodnak, az alkotások rendszerint olyan forma- és rendezőelvek szerint alakulnak, mint az ismétlés, amely strukturális, tematikus és motivikus kapcsolatokat teremt, marginális „zárványokat” és átmeneti szövegeket egyaránt létrehozva. Elemzésem a fent említett mechanizmust igyekszik megragadni a „gótikus irodalom” esetében öt, a münchhauseniádák esetében négy szöveg részletesebb taglalásával. Legyen szó tehát ideologikusan, funkcionálisan, vagy pragmatikusan elgondolt prózai szövegműről, a századfordulós románkorpusz előállításának társadalmi-kulturális feltételei, valamint a műfaj belső módosulásai, mutációi közt egymást át-átszövő kontaktus, oksági kapcsolat mutatható ki. Noha a rendezőfogalmak szerinti elkülönítés strukturális funkciót lát el, hangsúlyozandó, hogy „vegytiszta” román aligha található, a három típus elhatárolása, megkülönböztetése szükségszerűen bizonytalan, határaik elmosódnak; az ideologikumot közvetítő szövegek esetében már feltalálhatók az anyagi érdekeltség, az üzleti organizáció első nyomai.Norbert Béres -The Popular Prose Literature of the Late 18th and Early 19th Century - Abstract My doctoral dissertation attempts to describe the Roman corpus at the turn of the Late 18th and Early 19th Century with its own genre, narrato-poetic patterns, aspects of the history of ideas, contexts of reading history, social history approaching the early history of the genre from the perspective of the phenomenon of popularity that is thought as a process of pragmatic rearrangement. We can talk about rearrangements, transformations, “origins” in the historical-poetic, sociological, ideological and ideological aspects of the prose literature of the Late 18th and Early 19th Century. Thus, the novel corpus of the period is particularly suitable for describing modification processes of a similar nature. The dissertation approaches its goal from the perspective of a complex system of aspects, sociological literature, historical-poetics and the history of genre. It’s structure is organized according to ideological-functional-pragmatic guiding concepts in such a way that each textual work is ideologically interested, mediating the social worldview, the instructor-educator is pedagogically functional, or considered as a publishing business organization, the marketability, addressing directly the readership, it was brought to life by a pragmatic principle that hoped for material gain in the publication of popular works. My premise is that by interpreting rearrangement as a history of evolution, teleological purposefulness can be avoided. Since it views the events of genre history and the mutability of literature as non-development, it takes into account not only the fundamental continuities but also the phenomena of “timeless”, anachronistic quality. According to the main consequences of the first major chapter, the authors and translators of the given age believed that a considerable part of the fine prose works of the 18th century were usually conceived as a kind of an ideological purpose. Showing the value of each text in accordance with the relevant directive. At Mészáros the word-formation strategies were consciously shaped by the pursuit of popularity in which case the moral-enhancing intention (ability) is gradually incorporated into the plot structure. Dugonics synthesizes traditional ideological problems in a single textual world, uniting in his masterpiece for upbringing, moral abstinence, following self-identical forms of behavior, the formation of a sense of moral responsibility, as well as reflections on the nation, which at the same time is reflected in the structural expansion of the heroic Roman. The examples show that the in the last third of the 18th century, one more outstanding work, one specific text, reaches an outstanding degree of fame. Their success, their decade longing popularity highlights that Roman has had a remarkable potential to increase its readership since the last decades of the century, with the gradual involvement of readers and last but not least in the flourishing of book publishing and book trade in Hungary. It is known that success can mean different things to other eras, cultures, nations, social strata, individuals, financial gain, social recognition, internal satisfaction, in fact, in many respects - the present works illustrate the ideological pattern of success by the consistent implementation of the principle of utile et dulce. The second major chapter, follows the guiding concept of functionality, aims at the study of didactically targeted Romans, seeks to apply them in education, to convey knowledge, and to transfer complex knowledge. In the analysis of the “Robinsonade” that was written in Hungarian, as the subtitle of the dissertation indicates, it links the directions of the reception to the duality of the text type. Due to its dichotomy, a basic duality can be observed in all adaptations; it depends on the variant which of the two aspects comes to the fore, which dominates in the given “Robinsonade”. The poetic dichotomy of the “Robinsonade” had been determining for centuries the reception of various adaptations, both as a building, moral parable, and as an entertaining adventure story. As the interest of the reading public gradually shifted from devotional readings to secular fiction. The didactic aspects of the text have moved away from the religious context to the horizon of children's literature, that is, the “Robinsonade” alone makes visible the transience of texts formed according to (simultaneously) ideological and pragmatic organizing principles, the process of rearrangement towards a pragmatic perspective. Similarly, duality had shaped domestic reception. When the Hungarian representatives (adapting to the Horatian principle) teach according to the utile, they “civilize”, while according to the dulce they satisfy the interest and curiosity about exoticism, travel, they illustrate both sides of the same coin, we can understand the two-part logic in the same way. The next major chapter tries to outline the practices of publishing and popularizing literary sociology and contemporary Romans, including the organizing concepts of seriality in context. Seriality as a mode of literary production performs a kind of insurance function, it can be a guarantee for the systematic creation, promotion and sale of “text goods” as a market product. That consequence is articulated in the chapter which for publishers of the era, concrete practical activities will dominate in approaching and winning the readership, making it clear that a venture with a purely ideological approach can no longer succeed with voices with mere ideological topos. The next major chapter includes textual analyzes from the corpus of “Gothic literature” and the “Munchhauseniadas” arranged according to a pragmatic perspective. Our publishers recognized relatively early that entertainment literature had existed, meets a realistic social need for which the procedure for publishing texts had been shaped. In my view, foreign source texts were not selected at random either. In the background of the attempts of the companies publishing the Roman series to transpose the popular texts of the Western European book market, which boast a large readership in Hungary, the receptive confirmation hoped for from the Hungarian book sale, which was not incidentally closely related to material income. As success is revealed in different aspects in the context of consistent publishing strategies and achieved results, in the relevant chapter of the dissertation I tried to approach the elastic, practically indefinable phenomenon from the issue of the invisible principle of repetition that forms the Roman texture. From a publishing point of view, the principle of repetition in reproductive practice, manifested in the selection, standardization and application of samples ensuring the conditions of operationalized production and sales as long as they are considered profitable. It is known that in popular literature there are strict conventions and regularities, works are usually shaped by principles of form and direction such as repetition, which creates structural, thematic and motivational relationships creating both marginal ‘inclusions’ and transitional texts. It operates archetypal, inherited, constantly reproducing mythologemes, repeating basic motifs, topos, immortal characters, lives by mixing and varying myths, in the paradox of “other that is the same,” it makes recognizable elements enjoyable, receptive. My analysis seeks to capture the above-mentioned mechanism by elaborating on five texts in the case of “Gothic literature” and four in the case of the “Munchhauseniadas”. So it may be it a prose text that is ideologically, functionally, or pragmatically conceived, socio-cultural conditions for the production of the turn-of-the-century Roman corpus and the internal modifications of the genre mutually interwining contact between mutations a causal relationship can be detected. Although separation according to director concepts performs a structural function it should be emphasized that there is hardly any “chemically pure” Roman. The demarcation and distinction of the three types is necessarily uncertain, their boundaries are blurred, in the case of texts conveying ideology, material interest can already invented and the first traces of business organization.194huBölcsészettudományokIrodalom- és Kultúratudományokregényirodalomnépszerű irodalomműfajtörténetirodalomszociológiagótikus irodalomrobinzonádszerialitáskönyvsorozatokmünchhauseniádaKártigámMészáros IgnácDugonics AndrásHumanitiesLiterary and Cultural Studiespopular literaturegenre historysociology of literature18th & 19th CenturiesBook seriesGothic LiteratureSchauerromanserialityMunchhauseniadasRobinsonadeIgnác MészárosAndrás DugonicsBook HistorykönyvtörténetHistory of Reading and Writingolvasás- és írástörténetHistory of ProseprózatörténetEnlightenmentFelvilágosodás18th and 19th Century Hungarian Literature18-19. századi magyar irodalomHistory of prose reception in Hungarya próza recepciótörténete MagyarországonFolklorefolklórIrodalom- és kultúratudományokBölcsészettudományok