Horváth, PéterPálinkás, Írisz Éva2018-05-072018-05-072018-04-18http://hdl.handle.net/2437/251284Szakdolgozatom két kutatási hipotézisre épült: egyrészt azt kívántam bizonyítani, hogy a Tokaj-hegyaljai borok nagyon ismertek és jó minőségűek, és ugyanez igaz Bodrogkeresztúr pincészeteinek boraira is, másrészt pedig úgy vélem, hogy a térség infrastrukturális fejlesztése, például jó minőségű szálláshelyek és utak építése növelné a térség vonzerejét, turisztikai jelentőségét. A dolgozat elméleti részében foglalkoztam a turizmus fogalmával, rendszerével, a borturizmus nemzetközi jelentőségével, majd az európai és a magyarországi borturisztika helyzetével, illetve ökológiai, társadalmi, gazdasági adottságai alapján mutattam be Bodrogkeresztúrt. Szakdolgozatom alapja egy 29 kérdésből álló kérdőíves kutatás, mely Bodrogkeresztúr ismertségére és a helyi borok fogyasztására vonatkozik. A kérdőívek értékelésével megállapítható, hogy a megkérdezettek nagy része szívesen látogat e térségbe, nyitottak a turisztikai fejlesztések újításaira és fontosnak tartják a térség kiemelkedését borturisztikai viszonylatban is. Véleményem szerint mindezek bekövetkeztével a jövőre nézve Bodrogkeresztúr kedvező eredményeket érhet el a turizmus fejlesztésével kapcsolatban.58huborfogyasztásborkultúraborturizmusvinotékákvidékfejlesztésA borturizmus szerepe és lehetőségei BodrogkeresztúronThe role and possibilities of wine-turism in BodrogkeresztúrDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány