2008-11-242008-11-249789638618467http://hdl.handle.net/2437/32472Szentmihályi Szabó Péter történelmi regényfolyamának ebben a kötetében a Dózsa György vezette keresztes hadjárat és parasztháború krónikáját adja közre. A mohácsi vészt megelőző időszak tragikus története számos szerzőt megihletett, s minden feldolgozás tükrözi azokat a politikai vagy egyéb előítéleteket és nézeteket, melyek között csaknem félezer évvel az események után sem könnyű igazságot tenni, sőt alighanem lehetetlen. Talán ez is az oka annak, hogy a Lázadók "kettős" regény: a cselekmény kibontakozása során mindkét szembenálló fél tetteinek mozgatórugóit feltárja az olvasó előtt. A mű első részét a szerző édesapja, Szabó Károly írta, mély tisztelettel tekintve Dózsa György személyére, míg a második rész Szentmihályi Szabó Péter munkája, aki a Dózsa nevében és általa is elkövetett bűnök miatt kritikusabb és kétkedőbb, bár vallja, hogy a háború idején elszabaduló pokol nem mindig azoknak a műve, akiknek nevéhez a rémségek kapcsolódnak. A szerzőpáros ezáltal az olvasóra bízza a végső értékelést: döntse el ki-ki maga, melyik nézőpont áll közelebb a szívéhez. Talán ez is az oka annak, hogy a Lázadók "kettős" regény: a cselekmény kibontakozása során mindkét szembenálló fél tetteinek mozgatórugóit feltárja az olvasó előtt. A mű első részét a szerző édesapja, Szabó Károly írta, mély tisztelettel tekintve Dózsa György személyére, míg a második rész Szentmihályi Szabó Péter munkája, aki a Dózsa nevében és általa is elkövetett bűnök miatt kritikusabb és kétkedőbb, bár vallja, hogy a háború idején elszabaduló pokol nem mindig azoknak a műve, akiknek nevéhez a rémségek kapcsolódnak. A szerzőpáros ezáltal az olvasóra bízza a végső értékelést: döntse el ki-ki maga, melyik nézőpont áll közelebb a szívéhez.9789638618467http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibDEK00692660bibDEK00692660