Dulainé Madarász, AnnamáriaKatona-Halász, Judit2017-04-182017-04-182017-04-18http://hdl.handle.net/2437/238164A dolgozatom elkészítése során arra próbáltam rávilágítani, hogy egy-egy óvodai néptánc foglalkozás után saját véleményem is, de leginkább a nevelők gondolatai, voltak számomra fontosak. Érdekelt a foglalkozássokkal kapcsolatos céljaik és feladataik, a tervezéssel kapcsolatban, hogy ki minek a segítsége alapján próbálja a néptáncot és népzenét bevinni, megvalósítani az óvodások életébe és a néptánc tevékenységekbe. Elmondhatták véleményüket (ha akarták) azzal kapcsolatban, hogy a mai gyermekek miért nem szeretik annyira a nemzeti kincseinket, a népzenét és néptáncot. A gyakorlatban megvalósult néptánc nevelési módszerek kerültek a szakdolgozatomba, melyeket személyesen látogattam, és néztem meg a saját szememmel. Az óvodások a néptánc során nagy százalékban láthatóan élvezték, és mindegyik helyen a korosztályuknak megfelelő nevelésben részesültek. Nem szeretnék kitérni az óvodások ügyességére, hiszen véleményem szerint ezek a műhelyek nem azt a célt szolgálják, hogy egy átlaghoz viszonyítva hol tartanak, hanem vidámság, játékosság és önkéntesség jellemezze a viselkedésüket. Ennek a feladatnak pedig legnagyobb letéteményesén az aktuális óvodapedagógus és (vagy) néptánc pedagógus beállítódásán jelentős részben múlik.44hunéptáncnépzeneóvodai nevelésA népzene és néptánc felhasználási lehetőségei az óvodai nevelésbemDEENK Témalista::Neveléstudomány