Nyakóné Juhász, KatalinKovács, Erika2006-08-032006-08-0320052006-08-03http://hdl.handle.net/2437/365Az általános iskolai matematika tananyag tartalmaz geometriai anyagrészeket is. A gyerekeknek lehetőségük van megismerkedni a síkidomokkal, testekkel, ezen belül a hasábokkal. Gyakorló pedagógusként azt tapasztaltam, hogy nagyon nehéz témakör ez a tanulók számára. Úgy látom, hogy az egyre kevesebb óraszám miatt nem nyílik lehetőség a tanórán a megfelelő mélységű áttekintésre. Az iskolánk szemléltető eszközökben sem bővelkedik, márpedig e témakör kapcsán erre kiemelkedő szükség lenne, hiszen a tapasztalás nagyon fontos része a tanulási folyamatnak. Az oktatóprogramom segítségével könnyíteni szeretném a tanulóim számára a téma áttekinthetőségét, egységének megismerését illetve az összefüggéseinek megismerését. Reményeim szerint az általam készített (természetesen tovább bővítendő, fejleszthető, szépíthető) oktatóprogramot nem csak a tanulók, de a gyermeküknek segíteni szándékozó szülők és matematika szakos kollégák is eredményesen használhatják majd.514458070 bytes320813 bytesapplication/zipapplication/pdfhuno_restrictionoktatási módszer-és eszköztármultimédiás oktatási eszközökönképzésszámítógépes matematika órákinteraktivitásnyitott pedagógusHasábok