Valuch, Tibor2020-12-112020-12-1120142063-6415http://hdl.handle.net/2437/299552A társadalom térbeli elhelyezkedését kifejező általános mutató, a népsűrűség már az 1980-as évek eleje óta a természetes fogyás következtében folyamatosan csökken Magyarországon, 1996-ban 109,8 fő, 2009-ben 107,2 fő, 2014-ben pedig már csak 106 fő volt négyzetkilométerenként, amivel az európai országok között a viszonylag ritkán lakottak közé tartozunk. A népesség megoszlása az országon belül az elmúlt évtizedekben nem vált egyenletesebbé, a főváros, Pest megye és a százezernél nagyobb városok vonzáskörzete a legsűrűbben lakott, a Vas, Zala, Tolna megye népsűrűsége a legalacsonyabb. 2014-ben a főváros egy négyzetkilométernyi területére 3317 fő jutott. Pest megye volt a legsűrűbben lakott megye a maga négyzetkilométerenkénti 191 fős mutatójával, míg a legritkábban lakott területnek Somogy megye tekinthető, ahol csak 52 fő él egy négyzetkilométeren. A népsűrűség mérséklődése a demográfiai viszonyokkal összefüggő, tartós trend, amit a társadalmi gazdasági átmenet is érintett. Hiszen azok a térségek, települések – Budapest, Miskolc, Ózd - ahol 1989/90 előtt a nehéz- és alapanyaggyártó ipar koncentrálódott, jelentős népességvesztést szenvedtek el, így ezeknek a területeknek a népsűrűsége is mérséklődött.huA rendszerváltás hatásai a magyar társadalom térbeliségéreA rendszerváltás hatásai a magyar társadalom térbeliségérearticleCC BY-NC-ND 4.0Metszetek22014