Keményfi, RóbertLajos, Veronika2011-03-292011-03-292011http://hdl.handle.net/2437/103477Az értekezés témája az etnográfiai kutatások egyik központi kérdése, a modernizálódó paraszttársadalom, a hagyományos és modern értékrendek összeütközése. Konkrétan a többes kulturális és nyelvi kötődéssel rendelkező, napjainkban is archaikus vonásokat mutató moldvai csángó szociokulturális rendszer és a 20. századi modernizáció konfliktusának vizsgálata. A modernizáció fogalma esetünkben gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális változások komplex rendszerét jelenti, nem kényszer, hanem a paraszti életforma és az aktuális impulzusok közötti szociokulturális kölcsönhatások összessége, amely kihívások elé állította a tradicionális paraszti életvilág értékrendjét, a szokásokat, az alkalmazkodási modelleket. Az értekezés célkitűzése a kulturálisan kódolt adaptációs képesség mikéntjének vizsgálata, az elmúlt 60-80 évben Moldvában végbement társadalmi átmenet szimbolikus és „valóságos” határhelyzeteinek egy lehetséges értelmezésén keresztül. Az empirikus terepkutatásra – a 2006-2007-ben Lujzikalagorban (Luizi-Cǎlugǎra, Bacǎu, Románia) végzett 10 hónapos etnográfiai állomásozó terepmunkára – és az élettörténeti módszerre támaszkodó munka azokat a szociokulturális folyamatokat elemzi, amelyek a moldvai csángó paraszttársadalomban folyamatos alkalmazkodást eredményeztek. A kutatás középpontjában egy moldvai csángó asszony, Klára élettörténete áll. Elméleti kiindulópontként fogadjuk el, hogy az egyén gondolkodásmódját, világképét saját szociokulturális életvilága alapvetően határozza meg, így a közösség viszonylatában „tipikusnak” titulált személy a helyi kulturális rendszer egészére vonatkozóan nyújt reprezentatív képet. Az egyén élettörténetében a lokális közösségnek a makrotársadalmi változásfolyamatokhoz történő alkalmazkodási gyakorlata képződik le: az adaptációs stratégia. Az alkalmazkodási képesség működésének elemzését elősegítő eljárás, a megismerés eszköze az élettörténeti módszer és Klára változatos témákat érintő, mesterséges és természetes beszédhelyzetekben elhangzott elbeszélései. Az élettörténet adott „állapotának” rekonstruálása eszközként szolgálja az életút során tapasztalható adaptáció dinamikájának megértését és elemzését. 2 Az értekezésben a terepmunka tapasztalatok és az életút-interjúk elemzése az élettörténeti módszer bevezetésével és az archaikus szerkezetű, klasszikus magyar paraszttársadalmak szociokulturális gyakorlatára vonatkozó alternatív olvasat megfogalmazásával járul hozzá a modernizálódó magyar paraszti közösségek szociokulturális környezetének etnográfiai kutatásához. A „személyes szemüveg” mint elemzési perspektíva a lokális közösség szociokulturális rendszerét és annak átszerveződését az egyéniség mindennapi cselekvéseiben, illetve az elbeszélésekben megnyilvánuló értelmezésekben ragadja meg, a személyes narratívák elemzésén keresztül valósítja meg. A személyiség szintjén három területen (családi közösség, életvezetési stratégiák, egyház és vallás) vizsgált kulturális és társadalmi adaptációs készség, a gazdasági rugalmasság sokkal inkább affirmatív döntések sorozataként mintsem kényszerű lépésekként értelmeződik. A lujzikalagori asszony a moldvai csángó paraszti életvilág szereplőjeként a „hagyományos” és a „modern” közötti kölcsönhatások rendszerében képes az affirmatív értelmű alkalmazkodásra a modernizáció radikális kihívásaira adott válaszként. Mivel a 20. században a magyar paraszttársadalmak számtalan formában szembesültek a modernizáció paradigmatikus jelenségeivel, ezért ennek két, napjainkig létjogosultságot élvező olvasata terjedt el a magyar társadalomtudományokban: a felszámolódó paraszti kultúra és a sikeres ellenállás narratíva. Emellett azonban létezik egy harmadik értelmezés is – jelen értekezés témakezelése ezt támogatja –, amely nevezetesen az archaikus szerkezetű, klasszikus paraszttársadalmaktól nem elvitatja a modernizációs készséget és a rugalmas viszonyulás lehetőségét a makroszintű változásokhoz, hanem épp ellenkezőleg, a kulturális alkalmazkodás típusait mutatja be, az adaptáció mikéntjét vizsgálja. Ebben a megközelítésben az adaptációs készség feloldja a tágabb szociokulturális környezet modernizációs impulzusainak konfliktusokat teremtő hatásait. Ugyanakkor nem társít értékítéletet és minősítést az alkalmazkodás következtében kialakuló új gyakorlatokhoz. A modernizációs kihívásokkal szemben nagyfokú alkalmazkodási készségről tanúbizonyságot tevő paraszttársadalom narratívája, amely nem teljesen ismeretlen a magyar néprajz tudománytörténetében, megkérdőjelezi az archaikus szerkezetű, klasszikus paraszti közösségeknek tulajdonított sztereotípiák egy részét (konzervatív, önszegregatív, introvertált). Továbbá hozzájárul a klasszikus paraszttársadalmak „varázstalanításához” és a társított sztereotípiák felülbírálatához. Az értekezésben a lujzikalagori asszony élettörténete alapján a modernizálódó moldvai paraszttársadalomnak ez az értelmezése bontakozik ki. The topic of this dissertation is one of the central issues in ethnographic research; namely, the clash between traditional and modern systems of values in a peasant society undergoing the process of modernization. More specifically, I will investigate the conflict between 20th-century modernization and the Moldavian Csángó socio-cultural system, the latter of which has multiple cultural and language ties and continues to display archaic features even today. The notion of modernization in this case covers a complex system of economic, social, political, and cultural changes, which is not imperative but rather the total of socio-cultural interactions between the peasant way of life and the contemporary impulses, which has posed a number of challenges for the value system of the traditional peasant lifestyle as well as for the peasant customs and models of adaptation. The objective of the dissertation is to examine the quality and means of culturally encoded adaptation abilities through one of the possible interpretations of the symbolic and the “real” borderline instances in the social transition that has taken place in Moldova during the past 60-80 years. Based upon empirical field work conducted during a 10-month stationary field work in 2006-2007 in Lujzikalagor (Luizi-Cǎlugǎra, Bacǎu, Romania) and also on the life-story method, the dissertation aims to analyze the socio-cultural processes that have resulted in the continuous process of adaptation in the Moldavian Csángó peasant society. The research focuses on the life story of Klára, a Moldavian Csángó woman. As a theoretical starting-point, let us assume that one’s own socio-cultural relations fundamentally determine the individual’s way of thinking and worldview, so any person regarded “typical” in the context of the community would offer an insight representative of the whole of the local cultural system. What can be reflected in the life story of this individual is the practice of the local community applied to adapting to the macro-social processes of change: in other words, the so-called adaptation strategy. One of the possible means of exploring and analyzing the operation of the adaptation ability are the life-story method and Klára’s narratives produced in both manipulated and natural speech contexts about a variety of different topics. The reconstruction of a given 2 “stage” in the life story serves as a tool for the comprehension and consequent analysis of the dynamics of adaptation used during the course of the life path. The analyses of field work experiences and life-path interviews involved in the dissertation contributes to the field of the ethnographical research of the socio-cultural environment of Hungarian peasant communities undergoing modernization through the introduction of the life-story method and by developing an alternative reading concerning the socio-cultural practices of the genuine Hungarian peasant societies that continue to retain an archaic structure. The so-called személyes szemüveg [verbatim: personal spectacles] (as a perspective of analysis) seems useful in understanding the socio-cultural system of the local community and its rearrangement through the everyday activities of the individuals and the interpretations included in the narratives, by way of analyzing the personal narratives. The economic flexibility, the cultural and social adaptation skill, which has been examined in three areas at the level of individuals (familial community, lifestyle strategies, church and religion) is interpreted here as a series of affirmative decisions rather than steps that one is forced to take. This woman from Lujzikalagor, as part and parcel of the Moldavian Csángó peasant world, seems to be able to adapt in an affirmative fashion in the system of interactions between what is “traditional” and “modern” when responding to the radical challenges posed by the issue of modernization. As Hungarian peasant societies in the 20th century faced the paradigmatic phenomenon of modernization in numberless ways, Hungarian social sciences have basically retained just two fundamental ways of reading this process: a slowly perishing peasant culture or the narrative of successful resistance or defiance. Nevertheless, there seems to be a third possibility of interpretation, too, also supported by the treatment of the topic in this dissertation. This interpretation does not purport to deny the possibility of developing modernization skills and flexible responses to macro-level changes in genuine peasant societies of archaic structure. On the contrary, it aims to present the various types of cultural adaptation by investigating the actual ways practiced in this process of adaptation. Observed in this light, the adaptation skill would take care of the conflict-generating impacts of the impulses of modernization in the broader socio-cultural environment. At the same time however, it does not attach labels of value judgment to the new practices formed as a consequence of adaptation either. The narrative of the peasant society that has displayed a great degree of affinity to adapt in face of the challenges posed by modernization, which is not totally unfamiliar to us in the field of Hungarian ethnography, appears to question the 3 presence of abstract qualities associated with genuine peasant societies of archaic structure (conservative, self-segregative, introverted). In addition, it also contributes to the process of “taking away the magical features” attributed to these classical peasant societies by reviewing and overriding the pertinent stereotypes. The intention of this dissertation is to confirm and develop this latter interpretation of the Moldavian peasant society undergoing modernization, supported by the presentation of the life story of this woman from Lujzikalagor.271huModernizációs kihívásokChallenges of modernizationLujzikalagor (Luizi-Cǎlugǎra, Bacǎu, Románia)moldvai csángókállomásozó terepmunkaélettörténeti narratívaegyéniségkutatásgazdasági rugalmasságadaptációs stratégiákkulturális alkalmazkodásLujzikalagor (Luizi-Cǎlugǎra, Bacǎu, Romania)Moldavian Csángósstationary fieldworklife course narrativeresearch of the individualeconomic flexibilityadaptation strategiescultural adaptationNéprajz és kulturális antropológiai tudományokBölcsészettudományok