2008-12-212008-12-219632248570http://hdl.handle.net/2437/75764A Közigazgatási Eljárási Törvény végrehajtási kormányrendeletei és magyarázatukKiegészítés A közigazgatási eljárási törvény kommentárjához2005. november 1. napjától a közigazgatási eljárás általános szabályait megállapító törvényi szintű szabályozás helyébe a KET.-ből és a végrehajtási rendeleteiből álló többszintű szabályozás lép. A Ket. ugyanis a Kormány számára öt tárgykörben, az érintett miniszterek számára pedig további három tárgykörben adott felhatalmazást végrehajtási rendelet kibocsátására. A Kormány az ebből eredően rá háruló jogalkotási feladatok időarányos részét teljesítette: szeptember hónapban öt, a KET. rendelkezéseihez szorosan kapcsolódó kormányrendelet kihirdetésére került sor. Kiadónk úgy döntött: a jogalkalmazók munkáját olyan módon is segíteni kívánja, hogy e kormányrendeletek teljes szövegét és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokat egy pótfüzetben közzéteszi. Ez már csak amiatt is hasznos lehet, mert a végrehajtási rendeletek ismeretének hiányában gyakorlatilag lehetetlen a KET. alkalmazása. A pótfüzet tehát lényegében a kiadó által gondozott kommentár kiegészítése, ám önállóan is használható. Ezért nem csupán azoknak ajánljuk szíves figyelmébe, akik megtiszteltek bennünket a kommentár megvásárlásával, hanem azoknak is, akik más kiadó hasonló könyvét szerezték be, avagy elektronikus úton jutottak hozzá a KET. normaszövegéhez. A szerzők a KET. kodifikációs bizottságának tagjai, azok a szakemberek, akik a kommentár megfelelő fejezeteit írták.9632248570http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+000002599990000002599990