Pálfyné Vass, NóraOláh, JánosVarga, Mónika2015-11-302015-11-302015-10-30http://hdl.handle.net/2437/220004Vizsgálataink célja az volt, hogy megtudjuk, hogy a nőivarú juhokra milyen hatást gyakorolnak a különböző vitamin- és ásványi anyag kiegészítők illetve, hogy olyan készítményt teszteljünk, mely feltehetően kedvezően befolyásolja az őshonos cigája juhok szaporodásbiológiai mutatóit. Arra kerestük a választ, hogy melyik az a készítmény, vagy készítmények kombinációja, mely pozitívan módosítja az ivarzást, a vemhesülést, a szaporasági rátát és az ikerellések gyakoriságának előfordulását. További célul tűztük ki az egyes készítmények hatásának vizsgálatát az ellések időbeli lezajlására, különös tekintettel a tömeges ellések időbeli megjelenésére. A kísérletek helyszínéül Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjának Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézetén belül, a Kismacsi Állattenyésztési Gyakorlóhely szolgált. A kutatásban szereplő őshonos cigája fajtájú, nőivarú juhok vegyes korúak, a kísérleti elrendezés véletlenszerű volt. A három egymást követő vizsgálati évben évente 2 csoportot állítottunk be, összesen 6 csoport kezelését végeztük el, majd ennek eredményei alapján értékeltem a kapott eredményeket. A kísérletek alkalmával a háremek kezelésére négy különböző készítményt használtunk fel (Carofertin, Ovitrace, Esvex és SuperBooster sheep), illetve a 2014-ben kezelt nőivarú juhok esetében kombinált kezelést alkalmaztunk, ekkor alapkezelésként Carofertin injekciót kaptak a nőivarú juhok, és ezzel egy időben az egyik kísérleti csoport Esvex-et, a másik pedig SuperBooster sheep-et kapott. A vizsgálatok során kimutatott eredmények egyértelműen azt bizonyítják, hogy a szaporasági rátára és az ikerellések előfordulásának gyakoriságára a Carofertin + Esvex kombináció gyakorolt leginkább pozitív hatást. Továbbá az is megállapítható, hogy a legalacsonyabb mutatókkal a 2013-as ellések vizsgálata során találkoztam, amikor a juhok egyik csoportját Carofertin-nel míg a másikat Esvex-szel kezeltük. A 2014-es kezelési év eredményeit figyelembe véve láthatjuk, hogy e két kezelés kombinációjával biztató eredmények elérésére lehetnek képesek az őshonos cigája juhok.47huNevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarországszaporodásbiológiacigájavitaminásványi-anyagVitamin- és ásványi-anyag kiegészítők hatásának vizsgálata cigája juhok szaporodásbiológiai mutatóiraDEENK Témalista::MezőgazdaságtudományDEENK Témalista::Mezőgazdaságtudomány::Állattenyésztéstanszaporodásbiológia