Fézer, TamásKonyáriné Veres, Tímea2008-08-222008-08-2220082008-08-22http://hdl.handle.net/2437/6098A diplomamunka célja, hogy bemutassa a hatályos magyar versenytörvény rendelkezéseit, elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal határozatainak ismertetésével, mely lehetőséget ad arra, hogy betekintést nyerjen az olvasó egy-egy törvényi szabályozás konkrét esetekre való alkalmazására. A dolgozat első felében az Európai Unió szabályozása kerül ismertetésre – összehasonlítva az egyes tagállamok által alkalmazott jogforrásokat. A dolgozat második felében, a versenytörvényünk történelmi előzményeit, a törvényi rendelkezések módosításai kerül bemutatásra, majd ezt követően, és egyben a dolgozat nagyobb részében, az 1996. évi LVII. tv. I. Részéhez tartozó generálklauzulák ismertetésével, és ehhez kapcsolódó Versenytanácsi határozatokkal kerül mutatásra azt, hogy hogyan érvényesül a valóságban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalma.50hupiaci magatartásokGazdasági VersenyhivatalVersenytanácsA tisztességtelen piaci magatartások tilalma