Török, ÉvaArany-Csató, Dóra2018-05-032018-05-032018-05-03http://hdl.handle.net/2437/250748Az új Polgári Törvénykönyv, mely több ponton is változást hozott a régi szabályozáshoz képest, 2014. március 15-én lépett hatályba. Dolgozatom témája a cselekvőképesség jogi szabályozása, ezen belül is nagyobb hangsúlyt fektetve a gondnokság alá helyezés törvényi hátterére, valamint az új Polgári Törvénykönyv által bevezetett jogintézmények bemutatására. Elsőként a jogképesség és cselekvőképesség fogalmi és törvényi elhatárolását szeretném bemutatni, majd a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. Törvény ide vonatkozó pontjain keresztül foglalkozom a cselekvőképességgel és annak fokozataival, kiemelve a 1959. évi IV. Törvényhez képest hozott változásokat; valamint a cselekvőképesség jelentőségét az egészségügyi ellátásokban. Dolgozatom további részében a gondnokság alá helyezés törvényi szabályozásával foglalkozom, részletezve az eljárást megelőző intézkedéseket, a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálatát, a gondnok jogait és kötelezettségeit. Végül pedig az érintett személyek védelmében létrehozott új jogintézményeket mutatom be.52hucselekvőképességpolgári joggondnokságA cselekvőképesség intézményének sajátossága és gyakorlataDEENK Témalista::Jogtudomány