Sipos , CsanádBora, Milán2024-02-032024-02-032023https://hdl.handle.net/2437/366040A vállalatok nagy százaléka törekszik arra, hogy megfeleljenek a Lean-ben lefektetett alapelveknek, és ezeket felhasználva képesek legyenek a folyamatos fejlődésre. Ez alól természetesen nem képez kivételt a MITOR Kft. sem, hiszen minden évben megpróbálja fejleszteni önmagát az egyre gyorsabban változó vevői és ipari elvárások miatt. Szakdolgozatom a célból jött létre, hogy ezeket a törekvéseit megvalósítsam. Elkészítettem egy javaslatot, ami segítséget nyújthat a logisztikai folyamatok felgyorsításában és optimalizálásában. A kutatásomat azzal kezdtem, hogy részletesen tanulmányoztam a cégnél megtalálható különböző fajta raktárakat, a csomagolási technikákat és az ahhoz használt anyagokat, valamint az anyagmozgatására szolgáló eszközöket. Erre azért volt szükségem, mivel így képes voltam felismerni azt a területet, amelyről úgy gondoltam, hogy átalakítása kiemelt fontossággal bír, hiszen több veszteség is erőteljesen megjelenik itt. A vizsgált rész egy üzemen belül centrális pozícióban helyezkedik el, vagyis létfontosságú az ott végbemenő folyamatokhoz. Korszerűsítése nagy előrelépést jelenthetne a jövő számára. A terület analizálása során több, a Lean-ben elterjedt megfigyelési és folyamatfejlesztési módszert alkalmaztam annak érdekében, hogy megtaláljam a gyökérokot. Arra jutottam, hogy a problémák visszavezethetőek a nem megfelelő módon és eszközzel történő raktározásra. Ezekre pedig megalkottam néhány olyan megoldást, amelyek az anyagáramlást a szervezet számára pozitív irányba megváltoztathatják, majd ezt követően az általam mért eredményeket összehasonlítottam a jelenlegi folyamatokkal és arra jutottam, hogy a felvetett újítással sikeresen elérhetőek a cég által kitűzött célok. Lezárásképpen pedig szeretném megköszönni a MITOR Kft.-nek, hogy lehetőséget adott számomra elkészíteni a logisztikai folyamatuk fejlesztéséről szóló javaslatot.46huLogisztikaLeanRaktárfejlesztésLogisztikai folyamatok fejlesztése Lean módszer segítségével a MITOR Kft.-nélDEENK Témalista::Műszaki tudományokHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.