Szűcs Lászlóné Siska, KatalinSzabó, László Máté2021-01-072021-01-072021http://hdl.handle.net/2437/300872A II. világháborút követően, a Nemzetközi Katonai Törvényszék felállításával és a háborús főbűnösök felelősségre vonásával úgy tűnt, hogy a jövőben nem lesz szükség átmeneti jellegű, ad hoc törvényszékek felállítására, ez azonban sajnos nem így történt. Az 1990-es években a volt Jugoszlávián belül kirobbant délszláv háború során, illetve az 1994-ben Ruandában elkövetett népirtásban együttesen több, mint egymillió ember vesztette életét. Tekintettel az e két esetben elkövetett súlyos bűncselekményekre, az ENSZ-nek közbe kellett lépnie, hogy „fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot és evégből hathatós együttes intézkedéseket tegyen a békét fenyegető cselekmények megelőzésére és megszüntetésére; a támadó cselekményeknek vagy a béke más módon történő megbontásának elnyomására; valamint békés eszközökkel, az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek megfelelő módon rendezze vagy megoldja azokat a nemzetközi viszályokat és helyzeteket, amelyek a béke megbontására vezethetnek”. E célból hozta létre az ENSZ Biztonsági Tanácsa a jugoszláv és a ruandai ad hoc büntető törvényszéket, amelyeket e dolgozatomban kívánok bemutatni.46huad hoc törvényszékekICTYICTRAz 1990-es években létrehozott ad hoc törvényszékek a nemzetközi jogbanDEENK Témalista::Jogtudomány