Keszeg, AnnaSzabó, Kitti2017-04-212017-04-212017-04-18http://hdl.handle.net/2437/238332Záródolgozatom a kultúraközvetítéssel, azon belül a német kultúra közvetítésének lehetőségeivel foglalkozik. A dolgozat célja, hogy ötleteket adjon egy Debrecenben működő kultúraközvetítő intézmény, a Debreceni Német Kulturális Fórum számára a tekintetben, hogy miként tudja egy ilyen profilú szervezet munkáját effektívebbé tenni. Ehhez a kultúraközvetítés jelentőségének bizonyítása után egy rövid történeti áttekintést adok a témában azért, hogy láthatóvá váljon, milyen folyamatok mentek végbe a ma működő intézmények létrejöttéig. A dolgozat második felében a kelet-magyarországi régióra koncentrálva bemutatom magát a Debreceni Német Kulturális Fórumot, végezetül pedig javaslatokat teszek arra vonatkozóan, hogy miként lehetne hatékonyabbá tenni az intézmény által kijelölt célcsoport elérését és megtartását, s az ehhez szükséges eseményszervezési feladatokat. Ebben a kulturális marketing stratégiai eszközeinek használata, valamint az esemény- és élménymarketing alkalmazása nyújt segítséget, ahol az élményközpontúság elérésével a gamification elméletét állítom összefüggésbe. Az elköteleződésben és bizalomépítésben azonban a szervezett események minősége és kommunikációja is fontos szerepet játszik, így kiemelem a kreatív eseményszervezés fogalmát és a külső kommunikáció jelentőségét.23hukultúraközvetítésnémet kultúrakulturális marketingdebreceni német kulturális fórumDebreceni Német Kulturális FórumA német kultúra közvetítésének fejlesztési lehetőségeiDEENK Témalista::Kultúratudomány