Nagy, GézaUrbánné, EdinaPásztor2010-06-072010-06-0720102010-06-07http://hdl.handle.net/2437/97161A 33 LHH Kistérség komplex felzárkóztatására indított program szükségességét senki sem vitathatja. A program a maga nemében újszerű kezdeményezés, hiszen a legtöbb korábban elkészített fejlesztési tervek források hiányában csak tervek maradtak. Ebben a programban az alulról jövő kezdeményezést a tervezés szakaszában szakértők segítették, Talán a program újszerűségéből adódóan a program a tervezési szakasz után rendkívül lelassult, fejlesztés menete átrendeződött. A kezdetben a szükségletekre alapozott tervezést, felső irányításból megadott forráskeret és felhasználási feltételek módosították. A felső hatóságok által megadott kötelező irányok és felhasználhatósági feltételek megjelenését követően a komplexitás értéke egyre inkább csökkent. Az időbeli elhúzódások miatt (első körös döntés 6 hónap elcsúszás) a projektgazdák elvesztették bizalmukat a fejlesztés kivitelezhetőségét tekintetében A projektgazdák kételyeit tovább fokozták az első körös bírálat után született eredmények. Nem értették, hogy a tervezési szinten „Mindent lehet, ha szükséges” elvet a pályázati kiírásokban fellelhető indikátorok váltották fel. Nem értették, hogy az LHH kistérségekkel szemben miért nem lehet speciális kivételeket tenni céljaik elérése érdekében. A program csúszása miatt a bevont tervezők a tervdokumentáció összeállításán túl más szakmai munkával nem tudták a Kistérségeket segíteni. A program sikeressége függ tervezők egyéniségétől, szakmai tudásuktól kistérségi szintű ismereteikből, projektgazdák felkészültségétől, helyi sajátosságoktól és nem utolsó sorban a meghatározott keretek esetében megadott feltételrendszertől. A felsorolás koránt sem teljes, de ezzel is érzékeltetni szeretném mennyire bonyolult egy program kivitelezése. Elég egy szereplőnek hibát ejteni és a programeredménye megváltozik. Ha a komplexitást tekintjük, elmondható, hogy a tervezés folyamatában fellelhetők a komplex elemek, de koránt se igaz, hogy a kistérségi tervek csak komplex elemekből épültek fel. Ugyanakkor semmit sem ért el a projektgazda komplex terveivel, ha a Bíráló Bizottság annak egyik elemét befogadta, a másikat azonban kizárta. A két kistérség tervdokumentációi követtek a stratégiákban megadott elemeket, de az utólag meghatározott felhasználási konstrukciók elemeire ejtették a programot. A komplexitás érvényesülése nem volt jellemző a Bíráló Bizottság döntéshozatalánál, nem jelent meg a pályázati kiírásokban és ennek megfelelően a pályázati bírálatnál sem kaphat kellő értékelést. A projektek szükségességének meghatározásánál a célcsoport meghatározása sok esetben általános volt, nem tér ki helyi speciális megoldásokra. Mivel a Társulást önkormányzati képviselők alkották, ebből következően a szükségesség túlnyomórészt az Önkormányzati feladatok ellátása, nem jó minőségben történő ellátásából indult ki. Bár a Fejlesztési Bizottságok elődleges szűrő szerepét tölthették volna be, a gyakorlati tapasztalatok azt mutatták, hogy a kistérségekben működő civil- és vállalkozói szféra képviselői nem látták át a kistérség helyzetét, nem néztek át stratégiákat, szervezeti szinten túlságosan gyengék voltak ahhoz, hogy közösségi érdekeket képviselve szembeszálljanak az önkormányzati társulással. A szükségesség megállapításánál a helyzetértékelés további korrekcióra szorult volna, de idő hiányában ezt megtenni nem lehetett. A pályázatok megvalósítása jelenleg is folyamatban van. A pályázati felhívások esetében problémásnak látom a szakértői követelmények nagyfokú leszabályozását, míg a pénzügyi oldalon ennek feltétel rendszere nem kerül teljes mértékben beépítésre. Egyik jó példa erre a civil szervezetek által beadott projektekben meghatározott projektmenedzsment követelmények. A pályázat kiíró bizonyára nem ismeri az LHH kistérségek civil szervezeteinek helyzetét, mert az „önkéntes munka ” fogalmát teljesen kizárja. Köztudott, hogy a civil szervezetek tagjai az önkéntesek munkájukkal, tudásukkal segítik egyesületeiket, alapítványukat, nem kérnek és nem is kapnak ezért bért. Ennek ellenére a TÁMOP felhívások projektmenedzsert csak munkaviszonyban, felsőfokú végzettséggel rendelkező személyben fogadnak el. Több fórumon ezt szóvá tették a kistérségek, mert a kisebb támogatási összegű, de hosszabb ideig futó projektek esetében, ez önrész hozzáadása nélkül nem volt kivitelezhető, pedig a TÁMOP forrás keretben a támogatás intenzitása 100 %. A válasz egyszerű és megváltozhatatlanul a következő volt: „ Sajnáljuk a kis projekteket, mi főleg az 50 millió Ft fölötti fejlesztésekre gondoltunk” A másik véglet az ÉMOP-3.1.3/B, ahol a projektmenedzsment költségek egyáltalán be sem építhetők, ha valaki megteszi bírálat nélkül elutasításra kerül. Tehát másképp látja a pályázó és másképp gondolja a pályázat kiírója, a gond csak az, hogy ugyanazon projektről vitatkoznak, nem kétséges kinek szava lesz a döntő. A következetesség és mérhetőség kérdésében már az elején hanyagság volt tapasztalható. A tervezők szigorúság tekintetében eltértek egymástól. Volt, aki a tervanyagban is konkrét indikátorokat kért és volt, aki általános irányt is elfogadott. Ezért hosszútávon talán az járt jobban, aki lazán vette és nem vállalt fel konkrét számszerűsíthető eredményeket, mert nekik a pályázati felhívások megjelentetése után nem kellett magyarázkodni, miért nem úgy fejlesztenek, ahogy ezt első körben leadták. A projektgazdák és partnerek tekintetében általános a kép, hogy az LHH kistérség nem csak szegény önkormányzatokkal, hanem szegény partnerekkel van ellátva. A projektgazda önkormányzatok nagy része meg vannak győződve arról, hogy az LHH program túlnyomórészt róluk szól, ezért nem is szorgalmazták civil és vállalkozói partnerek bevonását. Nem is lehet őket ezért okolni, hiszen normatívák alapján dolgoznak, tevékenységüket jogszabályok határozzák meg, melyektől eltérni nem lehet. Munkájuk végzése során naponta érik őket támadások, hiszen a térségben lakók elkeseredésükben leghamarabb az önkormányzati dolgozót szidják és teszik bűnbakká. Ha iskolákat, óvodákat fejlesztenek, könnyen rámondjuk ez nem területfejlesztés. Ugyanakkor, ha ezt nem tenné, a település fiatalkorú lakosai mindinkább elhagynák a községet, ezért a nem területfejlesztési beruházásaikkal legalább megpróbálják szinten tartani az elvándorlást. Az önkormányzatok többsége nem jártas pályázat megírásában, erre sem idejük sem szabad emberi erőforrásuk nincs. Az LHH program sem engedte be a pályázatírói díj elszámolását, a pályázati felhívások is kellő bonyolultsággal kerültek ki, így az önkormányzatok gyakran pályázatíró céget bíztak meg. Ennek azonban vannak veszélyei. A pályázatírók nem komplex módon gondolkodnak. Előttük indikátorok és pontszámok elérése a mérvadó. Számukra a pályázat megnyerése és nem lezárása, kivitelezhetősége a cél. Ezért aztán a pályázati anyagokban vállalt indikátorok jobban szolgálják a megnyerést, mint a megvalósíthatóságot. Ha az önkormányzat maga írja meg pályázatát, szembesülhet a felhívások bonyolult rendszerével, a pontozással és sok más eddig számukra nem ismert problémával. Bármely oldalról közelítjük meg a programot, látjuk, hogy a szereplők mindig saját oldalukról kiindulva próbálják a fejlesztést a legjobban megoldani. A fejlesztés során a stratégia öt kérdését tekintve a következő megállapítások vonhatók le. Kik vagyunk? Ezt tudjuk, leszakadó félben lévő kistérségek lakói, vállalkozói, civil partnerei. Holtartunk? Ez már bonyolultabb, hiszen a kistérségnek szüksége lenne egy teljes körű helyzetértékelése, melyet önmaga képtelen reálisan megítélni, kell a külső segítség. A külsők pedig mindig maguk érdekeltségébe terelik a tervezést. Hová szeretnénk eljutni? Ez a kérdésre ugyancsak egyszerű a válasz. Jobb életminőséget, tisztább környezetet és nyugodtabb, stressz mentes környezetet szeretnénk. Hogyan érhetjük el céljainkat? Erről megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják a szociális szférához hasonlóan „ez nekünk jár, mert szegények vagyunk. ”, a kevésbé toleránsak még azt is hozzáteszik „nem kell ide más, csak a pénz adják ide, majd mi tudjuk, mire költsük.” Mindenesetre a célok és módszerek meghatározásában nincs egység a kistérségi szereplők között. A partnerség hiánya nagyban hátráltatja a komplex fejlesztések kivitelezhetőségét. Honnan tudjuk meg, hogy elértük –e célinkat? A helyzet javulása mérhető a jövedelmek növekedésében, az elvándorlás mértékének csökkenésében, a munkanélküliségi ráta csökkenésében, a vállalkozások számának emelkedésében. A program eredményét konkrétan a projektek befejezését követően tudjuk összegezni. Megállapítható, hogy a kistérségekbe irányított források egy része, az előírások és jogszabályok miatt kistérségről kikerülve erősít meg nem kistérségben működő cégeket, vállalkozásokat. Egyrészről érthető a szakmai vonal merevsége, de gyakorlatban a beruházások kivitelezése, a projektmenedzsment és pályázatírásra felhasznált költségek nem kistérségi szintű elköltése további nehézségeket és feszültségeket okoz a kistérségben elő emberek között, annak ellenére, hogy a megvalósult fejlesztések a kistérséget erősítik.63huleszakadásesélyútkeresésmunkahelyteremtésélhető vidék