Verseghy, FerencDebreczeni, AttilaImre, MihályS. Varga, Pál2020-02-072020-02-072014-12978 963 318 473 81418-3242http://hdl.handle.net/2437/280598E kötet Verseghy Ferenc dráma műnemébe tartozó írásait fogja össze, s nyújtja át az olvasóknak. A sokrétű szerzői életmű e szelete mindeddig kevés figyelmet kapott. Jelen kiadvány – illeszkedvén a sorozat hagyományaihoz – arra vállalkozik, hogy e ma részint kevéssé olvasott, részint nem ismert darabokat ismertté tegye. A szövegek egy része csupán egykorú nyomtatványként érhető el, más részük kisebb közleményekben látott napvilágot, vagy eddig kézirattárban pihent. A témájukban és műfajukban rendkívül változatos műveket olvasva nemcsak a recepció által főként költőként, nyelvészként, esztétaként számon tartott szerző új arcát ismerhetjük meg, hanem egyszersmind új ismeretekkel gazdagodhatunk a régi századforduló színháztörténetéről: népszeerű színpadi szerzőkről, kedvelt témákról és műfajokról, zenéről, táncról, balettekről, a színpadra állókról, s a nézőteret megtöltő publikumról.NYOMTATÁSBAN MEGJELENT MŰVEK A’ szerelem gyermeke - 9 A’ le-bilintsezett Prométheus - 127 A’ formentérai remete - 167 ; Eduárd Skócziában, avvagy eggy szökevénynek az éjszakája - 231 ; Magyaroknak hűsége és nemzeti lelke – Die Treue und der Nazionalgeist der Ungarn - 288 ; KÉZIRATBAN MARADT MŰVEK ÉS TÖREDÉKEK - Az essőbűl a’ csurgó alá - 321 ; Falusi Inderkedések avvagy a’ próbára tett szeretők - 337 ; Castor és Pollux, avvagy a’ Testvérszeretet - 339 ; Zotmund, a’ Majthényi fő nemes famíliának törzsöke, avvagy a’ Posonyi Ostromlás - 341 ; Szétsi Mária a’ murányi várban [színlap] - 349 ; Jegyzetek - Bevezetés - 353 ; Jegyzetek az egyes művekhez - 374 ; A’ szerelem gyermeke - 374 ; A’ le-bilintsezett Prométheus - 395 ; A’ formentérai remete - 405 ; Eduárd Skócziában, avvagy eggy szökevénynek az éjszakája - 435 ; Magyaroknak hűsége és nemzeti lelke – Die Treue und der Nazionalgeist der Ungarn - 440 ; Az essőbűl a’ csurgó alá - 466 ; Falusi Inderkedések avvagy a’ próbára tett szeretők - 469 ; Castor és Pollux, avvagy a’ Testvérszeretet 476 ; Zotmund, a’ Majthényi fő nemes famíliának törzsöke, avvagy a’ Posonyi Ostromlás - 479 ; Szétsi Mária a’ murányi várban [színlap] - 483 ; Rövidítések - 492 ; Bibliográfia - 493 ; Névmutató - 512huVerseghy FerencA’ szerelem gyermekeA’ le-bilintsezett PrométheusA’ formentérai remeteEduárd Skócziában, avvagy eggy szökevénynek az éjszakájaMagyaroknak hűsége és nemzeti lelkeAz essőbűl a’ csurgó aláFalusi Inderkedések avvagy a’ próbára tett szeretőkCastor és Pollux, avvagy a’ TestvérszeretetZotmund, a’ Majthényi fő nemes famíliának törzsöke, avvagy a’ Posonyi OstromlásSzétsi Mária a’ murányi várban [színlap]Verseghy Ferenc drámáiBook-Csokonai könyvtár. Források : (Régi kortársaink)520