Szabó, KrisztiánMikó, Adrienn2014-09-092014-09-092014http://hdl.handle.net/2437/196336Munkám során áttekintem a magyar büntetőeljárás és a bírósági rendszer fejlődését, valamint az igazságszolgáltatás rendszerét, így eljutok a büntetőeljárás alanyihoz, ezen keresztül pedig dolgozatom főszereplőjéhez, a bíróhoz. Ezt követően térek rá arra a sajátos aspektusra, melyet a bíró szerepével kapcsolatban kiemelkedő jelentőségűnek tartok, ez pedig a bírói függetlenség és pártatlanság garanciája. Itt bemutatom ennek alaptörvényi garanciáit, majd az alkotmánybírósági határozatokat, illetve azokat a strasbourgi döntéseket, melyet hatással voltak a jelenlegi hatályos szabályok kialakulására. A bírósági eljárás általános szabályainak rövid áttekintése után részletesen bemutatom a bíró szerepét a tárgyalás előkészítésében, vezetésében; majd a nyomozati és vizsgálóbíró intézményének tárgyalását követően rátérek az első-, másod- és harmadfokú eljárásokra és abban kiemelten a bíró feladataira, szerepére.92hubíró szerepefüggetlenség és pártatlanságA bíró szerepe a büntetőeljárásbanDEENK Témalista::Jogtudomány::Büntetőjog