Végvári, ZsoltKerékgyártó, Fanni2016-12-192016-12-192016-06-16http://hdl.handle.net/2437/233341A bogáncslepkék (Vanessa cardui) vándorlása egyfajta modellszervezetként szolgál a rovarmigrációs elmozdulások vizsgálatát tekintve. A lepkék a paleraktikus ökozónában történő vonulásuk során minden évben megteszik az Észak-Afrikából induló több ezer kilométeres utat, majd tavasszal nagy tömegekben érkeznek Európa különböző országaiba, köztük Magyarországra is. A hidegebb időjárás beköszöntével ismét Afrikát veszik célba a délfelé tartó vándorlásukkal. Hazai viszonylatban nem igazán foglalkoznak tudományos keretek között a jelenséggel. Dolgozatomban bemutatom a faj előfordulását Magyarországon 2014. és 2016. között az önkéntesek által országos szinten rögzített és a keleti régióból származó saját megfigyelési adatok elemzésével.29hubogáncslepkemigrációvanessa carduivándorlásA bogáncslepke (Vanessa cardui) (Lepidoptera, Nymphalidae) előfordulása Magyarországon 2014. és 2016. közöttDEENK Témalista::Biológiai tudományok