Szakály, ZoltánJasák, HelgaMármaros, Petra Anna2013-10-282013-10-282013-10-282013-10-28http://hdl.handle.net/2437/174505Szakdolgozatom célcsoportja a 15-25 év közötti korosztály, mivel ők azok, akik nem árérzékenyek, nem törődnek annyit az egészségükkel, és befolyásolják őket a reklámok. Az energiaital gyártó cégek számára, tökéletes célközönség ez a korosztály, ezért választottam én is őket. Dolgozatom során végigvettem a célcsoport jellemzőit, az energiaital történetét, összetevőit. Fontos részt szenteltem annak,hogy bemutassam a veszélyeit az ilyen italok fogyasztásának és a szakmai megítélésüket. A serkentő italokra vonatkozó törvényeket is bemutattam, hiszen érdekelt, hogy változott-e a fogyasztás ezek hatására. Kérdőívem felépítésének bemutatása után következett a kiértékelése. Rengetek ábrát, táblázatot helyeztem el a dolgozatomban, hogy szemléletesen tudjam bemutatni a kapott eredményeket. Végül levontam a következtetéseket, javaslatokat tettem a témával kapcsolatban.59huchips adó,energiaita, fogyasztási szokások, vásárlást befolyásoló tényezőkenergiaital, fogyasztás, szakmai megítélésEnergiaitalokkal kapcsolatos fogyasztási szokások a fiatalok körébenEnergy drinks consumption patterns among youngstersDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::MarketingDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Marketing