Varga, András LászlóKondor, János2019-01-072019-01-072018-12-19http://hdl.handle.net/2437/262872Szakdolgozatomban szeretném bemutatni azt, hogy milyen módszerekkel, eszközökkel lehet tanítani napjainkban a földrajz tantárgyat. Munkám első részében külön-külön kitérek arra, hogy milyen hagyományos módszerek, valamint milyen digitális technikák állnak a pedagógusok rendelkezésére annak érdekében, hogy földrajzóráikat érdekesebbé tudják tenni. Természetesen megemlítem a hozzájuk köthető előnyöket, s hátrányokat is. Szakdolgozatom elkészítése során egy vizsgálatot tettem, amely során arra voltam kíváncsi, hogy melyik az a tanítási módszer, amellyel a legnagyobb sikert érem el. A vizsgálat lényege az volt, hogy ugyanazt a földrajztémát, három különböző kilencedikes osztályban, három eltérő módszerrel tanítottam meg, s ebből különféle következtetéseket vontam le. Munkám során egy központi kérdést is megfogalmaztam, mégpedig azt, hogy lehet-e még digitális módszerek, IKT eszközök nélkül hatékonyan tanítani napjaikban a földrajz tantárgyat?22huhagyományos tanítási módszerekdigitális tanítási módszerekhagyományos tanítási eszközökdigitális tanítási eszközökHagyományos tanítási módszerek "vs" digitális tanítási módszerek a földrajz tantárgy oktatásábanDEENK Témalista::Földtudományok