Szabó, AndreaFekete, Fruzsina2020-10-262020-10-262020http://hdl.handle.net/2437/297376A záródolgozatom témája egy falusi beruházás megvalósítása, melyet itt Gulácson valósítottak meg. Egy gasztro – turisztikai vendégház, mely a térség turizmusának fellendítése céljából épült. A pályázati adatok alapján vizsgáltam meg a projektet, a tervezési szakasztól, a működési szakasszal bezárólag. Kiderül, hogy megérte ezt a projektet a vállalkozónak megvalósítani. Dolgozatomban először a gyakorlati helyet szeretném ismertetni, majd magát a vendégházat, és annak adatait. Figyelembe vettem a korlátozó tényezőket, melyek befolyásolhatják mind a megvalósítást, mind pedig a működési folyamatot is. SWOT – analízis segítségével rávilágítást kapunk a veszélyekre, lehetőségekre, gyengeségekre és erősségekre. Pénzügyi elemzésekkel sikerült megállapítani, hogy melyek a projekt legnagyobb ráfordításai, költségei, milyen bevételek vannak és így mi a várható eredmény.27huFalusi vendégházturizmusfalusi turizmusberuházásKicsi falu, nagy beruházásDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány