Harangi-Rákos, MónikaNovák, Norbert2018-05-072018-05-072018-04-19http://hdl.handle.net/2437/251317Diplomadolgozatomban a Közös Agrárpolitika elmúlt 55 évét és jövőbeni kihívásait vizsgáltam. Célom annak bemutatása volt, hogy miként változott a KAP az elmúlt évek során. Tényszerű bemutatás során ismertettem a KAP fejlődését és jelentősebb állomásait, illetve felvázoltam egyfajta jövőképet a jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján. A mezőgazdaság számára a következő évtizedekben jelentkező kihívások a Közös Agrárpolitikát is jelentősen befolyásolni fogják. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy a jövőképre vonatkozóan csak úgy tudok következtetéseket levonni, ha azokat az embereket kérdezem meg, akik érintettek ebben a kérdésben.A mezőgazdasági tanácsadás jelentőségére vonatkozó kérdésekre a válaszadók előszeretettel válaszoltak. A gazdálkodók a tanácsadásról leginkább semleges véleménnyel vannak. Legnagyobb problémát a gazdák a tanácsadók függetlenségében látják, ebből arra lehet következtetni, hogy nagyon sok tanácsadó úgy próbál termékeket értékesíteni és tanácsadást lebonyolítani, hogy elkötelezett egy adott termék iránt.83huKAPTámogatásokElőrejelzésEUKöltségvetésA közös agrárpolitika múltja, jelene és jövőképe a gazdálkodók szemszögébőlThe history, actual situation and the future perspectives of the common agricultural policy from the farmers’ point of viewDEENK Témalista::Közgazdaságtudományrestricted