Mustó, IstvánDuró, Viktor Antal2010-11-042010-11-042009-11-252010-11-04http://hdl.handle.net/2437/100070A diplomamunkámban a hitelpiaci válság német–magyar külkereskedelemre gyakorolt hatását vizsgáltam a korábbi évekhez viszonyítva. A vonatkozó szakirodalom segítségével, többek közt arra kerestem a választ, hogy milyen mértékben csökkent a két ország közötti áruforgalom volumene a válságot követően, illetve a válság hatására csökkent–e vagy esetleg kivonult–e a magyar piacokon jelenlévő német tőke. Az első fejezetben részletesebben kitértem a német egyesítés körülményeire, egyrészt mivel a német gazdaságban végbement szerkezeti változások jelentősen meghatározták a német–magyar gazdasági kapcsolatok alakulását, másrészt amiatt is, hogy az 1990–es évekbeli és a mostani válság hatásait illetően sok hasonlóság mutatkozott. Ezt követően a második fejezetben azt vizsgáltam, hogy a hitelválság miként befolyásolta a német–magyar kereskedelmi kapcsolatok volumenét, illetve a magyar piacokra beáramló német működődőkét. A dolgozatom végén az előzőek alapján megkíséreltem egy alternatívát adni a válságból való kilábalás német modelljére.60huNémetországkülgazdaságNémetország gazdaságaNémetország és Magyarország külgazdasági kapcsolata a válság árnyékában