2008-11-262008-11-269637964800http://hdl.handle.net/2437/34765"A csendről szóló beszéd csak improprius lehet, ezért a benne tett séta is közvetett, különös labirintussá változik. A csend úgy tűnik át a szavakon, ahogy a víznyomat a fény felé fordított papíron: csak a legszükségesebbekre szorítja a kimondást, megszünteti a redundanciát, megnöveli a hiány, a negativitás helyeit. Ha csendben veszünk el, a nyelvben veszünk el és fordítva: a sivatag labirintusában mindenen kívül kerülünk és egyre beljebb a végtelenség spiráljába. A nyelv akkor mondja ki leginkább önmagát, amikor lemond a dolgok megnevezéséről, s ezzel birtoklásukról. A kimondásnak figyelembe kell vennie azt a csendzónát, amely minden beszédet körülvesz, s amely nélkül meghiúsulna a valamit mondáa; nem szabad elfeledkeznünk egy néma nyelv folyamatos jelenlétéről."http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibDEK00699078bibDEK00699078