Dajnoki, KrisztinaGál, Zsuzsa2012-04-102012-04-1020122012-04-10http://hdl.handle.net/2437/127127Ma Magyarországon a konfliktusoknak, azok megítélésének rendkívül pejoratív felhangja van. Legfőképp akkor, ha ez a probléma egy szervezeten belül gyakorta bekövetkezik. Akármilyen odafigyeléssel járnak el a cégek a munkatársak kiválasztásakor, akármilyen erőfeszítést tesznek a dolgozók ösztönzésére, rengeteg valós vagy vélt probléma nehezít(het)i a szervezet életét. Sőt, naivitás lenne azt gondolni, hogy szinte teljes egészében azonosság mutatkozik meg bármely szervezet dolgozóinak és vezetőinek érdekei között. Mindezekre alapozva a dolgozatban kiemelt hangsúlyt kap a konfliktus megítélésének, típusainak, megjelenési formáinak felsorakoztatása, azért hogy áttekintést adjon a fő vállalati konfliktusforrásokról, illetőleg arról, hogy mi mindent lehet tenni leépítésük, kivédésük, egészségesebb szintre való minimalizálásuk érdekében. Emellett bizonyításra kerül az is, hogy a szakirodalomban feltárt ismeretek mennyire állják meg helyüket a választott szövetkezet központi kirendeltségében, hiszen ha valahol lényegi kérdés, akkor egy takarékszövetkezet esetében az ügyfelek megtartásának érdekében, velük való bánásmódban kiemelt szerep kell, hogy jusson a konfliktusmentességnek.61hukonfliktuskonfliktusforrásokkonfliktusmegelőzéskonfliktuskezeléskonfliktuskövetkezményekKonfliktuskezelés sajátosságai egy debreceni pénzintézetnélThe features of conflict management in a financial institution in DebrecenDEENK Témalista::KözgazdaságtudományDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Vezetéstudomány, menedzsment