2008-12-062008-12-069638496207http://hdl.handle.net/2437/46249Antik szerzők szerint, amikor meghalt Pán, a természet ura, aki babérligetekben és mocsarak szigetein rejtőzött, szárnyra kelt a szélfúvással, elidőzött a források mellett, sivalkodott a madarakkal és a loppanó vadakkal, a teremtett világ megdermedt. Páni félelem uralkodott el a hegyek-völgyek lakóin. A jelképes történet a természet magára maradását, egyúttal az ember kiszakadását is magyarázza ősi közegéből... A civilizáción kívüli világban, erdő mélyén, sziklás patakparton vagy akár egy tágas rét szélzúgásában az embert ma is megkísérti az elveszett idő. A tér meg az idő szakralitása. Hirtelen megérzi a ciklikus idő varázslatát. Az emlékezetéből felidézett gyerekkori ünnepekre fog gondolni, melyeket csorduló vadvizek, fecskeszárnyak és hirtelen havazások elevenítenek újjá. A pitypang ejtőernyői vagy épp a szánesengők távoli csilingelése. Aki pedig ezt felismeri, a múlt jelenvaló kísértetét pillantja meg..."http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ746459bibFSZ746459