Pápai-Tarr, ÁgnesSzőke, Zsuzsa2015-02-052015-02-052015http://hdl.handle.net/2437/205037Az állami és nemzetközi szabályok elismerik az emberi jogok létét és próbálják biztosítani érvényesülésüket. Ilyen emberi jogok az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog is, melyekről jelen dolgozatom is szól. Büntetőjogi szempontból mutatom be az élethez való jogot, mely körben feltétlenül szólni kell a halálbüntetésről, mint az élet elvonásával járó szankcióról, az abortuszról, mely az élet korai szakaszában történő életkioltás, valamint az eutanáziáról, ami pedig általában az élet kései szakaszában előforduló önrendelkezés az adott ember saját életéről. Igyekszem ezeket a jogintézményeket az Alkotmánybíróság illetve az Európai Emberi Jogi Bíróság határozatai és gyakorlata alapján is górcső alá venni, hiszen számtalan AB és EJEB határozat született e témában, rendkívüli fontossága miatt.63huélethez való jog, büntetőjog, halálbüntetés, abortusz, eutanáziaAz élethez való jog büntetőjogi aspektusai, különös tekintettel az Alkotmánybíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatáraDEENK Témalista::JogtudományDEENK Témalista::Társadalomtudományok