Borza, BeátaCsubák, Klaudia2025-06-112025-06-112025https://hdl.handle.net/2437/391384Az iskolában megvalósuló pályaorientációnak fontos és meghatározó szerepe van az életpálya-építési kompetenciák megalapozásában. A szakdolgozatban azt vizsgáltuk, hogy miként jelenik meg a hazai tanulásban akadályozott tanulókat oktató alapfokú köznevelési intézményekben a pályaorientációs tevékenység a gyakorlatban, és a gyógypedagógusok hogyan látják az iskola pályaorientációs szerepüket, illetve ehhez a témakörhöz kapcsolódó feladataikat, kompetenciáikat. A szakdolgozatban kérdőíves vizsgálattal kerestük a választ a kérdéseinkre. Először áttekintettük a pályaorientáció fogalmának és tartalmának alakulását, a pályaválasztásra vonatkozó hazai elméletek fejlődését, majd megvizsgáltuk a a pályaorientációnak a köznevelést érintő legfrissebb jogszabályokban való megjelenését. Ezek után az iskolai pályaorientáció tartalmi összetevőit és a pályaorientáció támogatásához szükséges pedagógus kompetenciákat azonosítottuk, majd a pedagógusok/gyógypedagógusok iskolai pályaorientációban betöltött szerepével és lehetőségeivel foglalkoztunk. Kutatásunkat először az ország keleti régiójára terveztük, azonban úgy láttuk értelmét, hogy ha szélesítjük a kitöltők csoportját nagyobb tapasztalatra teszünk szert az intézmények pályaválasztási feladataikkal és a gyógypedagógusok abban betöltött szerepeivel. Kérdőíves kutatásunkban így a Szabolcs-Szatmár Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Békés, Csongrád-Csanád, Nógrád és Győr-Moson-Sopron vármegyei alapfokú köznevelési intézmények 7.-8. évfolyamain tanító pedagógusok/gyógypedagógusok pályaorientációs tevékenységét vizsgáltuk.47 oldalhugyógypedagógus, pályaválasztás, tanulásban akadályozott tanulók, kérdőíves kutatásA gyógypedagógusok szerepe a tanulásban akadályozott tanulók pályaválasztásábanNeveléstudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.