Szedlák, BalázsCseh, Péter2017-01-112017-01-112013-07-09http://hdl.handle.net/2437/233907A témaválasztásom azért esett a szepszisre, mivel az intenzív osztályokon, sőt még kórházi viszonylatban is vezető halálokként szerepel az egész világon. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az az elrettentő adat, hogy a betegek átlagos halálozási aránya 28-50% között mozog. A mortalitási mutatókon felül az is súlyosbítja a helyzetet, hogy az intenzív osztályok egyik legmunkaigényesebb és legköltségesebb betegségcsoportját alkotja. A szepszis történetének, diagnózisának és terápiájának rövid ismertetésével indul a dolgozat. Ezt követően szó lesz a szepszis markereiről, kiemelten a PCT-ről illetve a CRP-ről és a jelenlegi irodalmi állásfoglalásról ezen markerek tekintetében. Ezután következik a vizsgálatunk, mely a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának betegadatait dolgozza fel egy fél éves távlatban.42huszepszisPCTCRPPCT és CRP szintek változása szepszisbenChanges in PCT and CRP levels in sepsisDEENK Témalista::Orvostudomány