Krajnyák, EmmaHegedűs, Dominika Vanessza2020-10-272020-10-272020-10-24http://hdl.handle.net/2437/297493Szakdolgozatomban egy fontos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei várost, Tiszaújvárost vizsgáltam meg természeti, gazdasági és a társadalmi funkció szempontjából. Mindegyik funkció szerinti problémafához javaslatokat tettem, valamint SWOT-analíziseket is állítottam fel, amik alapján jól látható, hogy Tiszaújvárosnak nagy szerepe jut a térségben és nagyon kedvező az elhelyezkedése, megközelíthetősége. Ahogy a múltban több évtizednyi iparosításon esett át, úgy a jelenben is folyamatosan fejlődik a település, és további fejlesztésekre is van lehetőség. Ez jól megmutatkozik abban, hogy az egészségügyben nagy fejlesztések történtek, hiszen a rendelőintézetet teljesen korszerűsítették kívül-belül, egyes parkok, mint például a Rózsa-park, Ifjúsági-park is teljesen fel lettek újítva. Továbbá nagy jelentőséggel bír Sajószöged-Sajóörös-Tiszaújváros között kiépített kerékpárút, mely a munkába járást is megkönnyíti, és egyben kikapcsolódási lehetőséget is nyújt a környékbeliek számára. Valamint a kultúra és sport nagy szerepet tölt be a városi lakosok életében, a sportesemények kiemelt jelentőséggel bírnak. Elmondható, hogy minden korosztály számára van kikapcsolódási lehetőség a településen, és a város stabil lábakon áll, azonban szembe kell néznie a kor egyik legnagyobb problémájával, az elöregedő társadalommal és a fiatal szakképzett munkaerő elvándorlásával.58huTiszaújváros funkcióitermészetgazdaságtársadalomTiszaújváros természeti, gazdasági és társadalmi funkcióiDEENK Témalista::KörnyezettudományokDEENK Témalista::KultúratudományDEENK Témalista::TörténelemtudományDEENK Témalista::Társadalomtudományok