Tóth-Matolcsi, LászlóKovács, Anita2020-04-272020-04-272020-04-27http://hdl.handle.net/2437/285025Egy állam jellemzői az államszerkezet, az államforma és a kormányforma alapján írhatóak le. Dolgozatomban a kormányforma elemzésére helyezem a hangsúlyt. A különböző kormányformákat veszem górcső alá. Vizsgálódásom célja, hogy fény derüljön a mai kormányformák különbözőségeire, valamint előnyeire, esetleges hátrányaira. Dolgozatomban először is megpróbálom összefoglalni, hogy mi is a kormányforma. Mivel e fogalom több szempontból is fontos tényező, ezért láthatjuk majd, hogy többen többféleképpen fogalmazták meg gondolataikat a témáról. A kormányformák kialakulása és a hatalommegosztás szorosan összefüggenek ezért röviden ismertetem a hatalommegosztás elvét és az elmélet végleges formájáig való eljutás folyamatát. Ezt követően példa országok elemzésével megpróbálom bemutatni az egyes kormányformák felépítését. Kitérek egy rövid történelmi háttér bemutatásra, majd ismertetem a kormányzati szerveket és azok működését, majd a hatalommegosztás szemszögéből elemzem viszonyukat. Az így feltárt tények alapján végzek egy rövid összehasonlítást.46huKormányformaállamformaelemzésA kormányformák összehasonlítása és elemzéseDEENK Témalista::Jogtudomány