2008-11-182008-11-189639609315http://hdl.handle.net/2437/15627A gyermekrajzok elemzésével foglalkozó tanulmány ma leginkább annak illusztrálására tűnik alkalmasnak, hogy a különböző családi háttérből kikerülő gyerekek számára, milyen tisztán és egyértelműen jelentek meg az életkörülmények és életesélyek meglehetősen mereven hieralchizált különbségei. Ezzel nemcsak azt sikerült elérni, hogy a gyerekeknek ez a része fizikailag is távol van az általános iskolától; a hivatalos papír, amely értelmi fogyatékosnak nyilvánítja őket, utólagosan is felmenti az iskolát - és a társadalmakat is - a segítség elmulasztása alól. Az áthelyezett gyerekek pedig - akik az iskolai(és nem csak iskolai) életükben addig is hátsó sorokba kényszerültek - hátraszorítottságuk, kivetettségük tényét most már hivatalos elkülönítésben is végigélik. A burkolt, finom és szégyenlős iskolai szelekció helyét tehát átvette a nyílt és durva diszkrimináció, ami olykor az apartheidszerű elkülönítés formáját ölti. Ez mindenekelőtt a társadalmi hierarchia alapján kialakult szakadékkal magyarázható. A burkolt, finom és szégyenlős iskolai szelekció helyét tehát átvette a nyílt és durva diszkrimináció, ami olykor az apartheidszerű elkülönítés formáját ölti. Ez mindenekelőtt a társadalmi hierarchia alapján kialakult szakadékkal magyarázható.9639609315http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+000002620436000002620436