Sipos, FlóriánKatona, Réka2016-05-172016-05-172016http://hdl.handle.net/2437/227511Szakdolgozatom fókuszában az idegenellenesség, iszlamofóbia problémaköre áll. A téma vizsgálatához az interjús kutatási módszert választottam. Az interjúkat olyan személyekkel vettem fel, akik a mostani 2015-ös nyári-őszi, hazánkat is érintő menekülthullám alatt önkéntes munkát végeztek, továbbá olyan egyénekkel, akik több évig éltek, a mára már bezárt debreceni menekülttábor körül. Mivel az egyik célcsoport a közvetlen környezetükben élt, a másik pedig személyes kontaktusba is került velük, így lehetőség nyílt az interjúalanyok vélemények és menekültekkel kapcsolatos élményeinek részletes bemutatására. Egyrészt szerettem volna rávilágítani arra, hogy milyen különbségek ütköznek ki a két célcsoport véleménye között. Ezért politikai, gazdasági, és társadalmi dimenziókban vizsgáltam ezt a témakört. Először is mivel a megkérdezettek egyik fele egy menekülttábor körül élt, a másik pedig személyes kontaktusba is került velük az egyéni véleményeket és tapasztalatokat szerettem volna prezentálni. Ezen kívül vizsgáltam a média és a magyar kormány intézkedéseinek egyénekre gyakorolt hatásait, a terrorfenyegetettségtől való félelmet és azt, hogy a célcsoportok szerint mennyire lehet őket beintegrálni az európai társadalmakba. Ezek mentén kíséreltem meg feltárni a célcsoportok egyes dimenziókhoz fűződő személyes véleményét.64huNevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarországxenofóbiaiszlamofóbiadepriváció előítéletsztereotípiákdiszkriminációidegenIdegenellenesség és iszlamofóbia a mai MagyarországonDEENK Témalista::Társadalomtudományok