Ditrói, Eszter2020-02-092020-02-0920162559-9941http://hdl.handle.net/2437/280618A helynévrendszer tanulmányozásakor minden esetben csupán egyes vidékek névrendszeréről beszélhetünk, minthogy minden toponímiai rendszer territoriális: azaz egy-egy vidék névkincse önmagában véve is rendszert alkot. A helynevek típusai között ráadásul időben és térben akár nagyfokú eltérések is mutatkozhatnak: azaz a kronológiai különbségeken túl különbözhetnek a típusok vidékenként is: például egy-egy földrajzi köznév vagy éppen névszerkezeti típus megterheltsége egy bizonyos vidékre lehet kifejezetten jellemző. Ez a gondolat pedig egy viszonylag új keletű fogalom, a névjárás terminusnak a felvetését is előtérbe hozza. Munkám során a Hoffmann István által készített helynévtipológiát alkalmaztam, e modell szempontrendszere mentén elemeztem a névanyagot. Az analízis során pedig azt vizsgáltam, hogy az egyes névfunkciók milyen helynévi szerkezetekkel fejeződnek ki.huhelynévtipológia, névrendszerA migráció befolyásoló szerepe a helynévrendszerek területi differenciáltságábanarticle10.30716/RSZ/2016/1/8Régiókutatás Szemle12016